Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

években. Mindezen felül az állandó rekvirálás, a hatósági igénybevétel a takarmánykészleteket olyan mértékben lecsökkentette, ami eleve szűkebb területre szorította a baromfitartást. Más oldalról a sertésállomány csökkenése miatt a hiányzó termékeket baromfihússal (a zsírt libával, kacsával) pótolták. Ezen okok miatt a piaci értékesítés jóval kevesebb volt a békeévekénél. Az 1920-as évek eredményeiről a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara jelentéseiből kaphatunk tájékoztatót.

37 Az 1923. évi a következőket írja: „Nagy jelentőséggel bír a területnek egyes helyein az élő és vágott baromfiüzlet is. Ennek az üzletágnak Orosháza a központja, ahol néhány igen nagy kereskedelmi cég működik, melyek igen jelentős kiviteli forgalmat bonyolítanak le Nyugateurópa különböző államaiba. Orosházán kívül a baromfiüzletben még Hódmezővásárhely, Szentes és Békéscsaba bírnak nagyobb jelentőséggel." Az 1924. évi jelentés

38 szerint „Orosháza a Tiszántúl baromfi- és tojáskereskedelmének a központja". Orosháza országos vásárai igen nagy arányúak, sőt „heti piacai is a kerület sokkal nagyobb városainak vásárait erősen fölülmúlják". Foglalkozik a jelentés a tojással is. Kiemeli, hogy sok a sáros tojás, „fel kellene világosítani a termelőket, hogy a fészkeket mindenkor tartsák tisztán, a tojást naponta szedjék össze". Baromfiakról a következőket írja: „Pulykákból a kivitt mennyiség meghaladta a békeévek kvantumát. — Ugyancsak nagyobb mennyiségű gyöngytyúk került exportra, míg csirkéből még mindig visszaesés mutatkozik, főleg azért, mert a háború előtti legnagyobb fogyasztó piacunkat, Németországot, magas áraink miatt nem tudjuk teljesen visszahódítani." Az 1928. évi jelentés

39 rossz híreket foglal össze. Ezekből megtudjuk, hogy a német hatóságok betiltották a magyar tenyészbaromfi bevitelét és nagyon megszigorították a levágásra szánt áruk beszállítását is. A jelentés nem tér ki a bevitel megszüntetésének, illetve megszigorításának okaira. Idős baromfitelepi munkások elbeszéléseiből tudjuk, hogy amikor még tenyészbaromfit is szállítottak, a németek az ivararányt is ellenőrizték, minden 10 j ércéhez egyegy kakast is raktak a vagonba. Az előrelátó üzletemberek a baromfitenyésztést kedvezően irányíthatták, de arra is volt példa, hogy a pillanatnyi haszonra törekvők azt el is ronthatták. Az I. világháború előtt a nagytestű, bronz színű pulykákat tenyésztették, amiért az angol piac jól fizetett. A háború alatt és a húszas években a tollkereskedők a fehér pulyka marabu (az oldalán és a combokon lévő dísztoll alapanyag) tolláért jó árat fizettek, mire a tenyésztők gyorsan a fehér és a kisebb testű pulykára cserélték fel állományaikat. Ez a pulyka viszont kisebb értékű volt a külföldi piacon, s ennek következtében belföldön is esett a pulyka ára. A tollkereskedéssel is foglalkozó kiskunhalasi Schneider cég meggazdagodott, 1923-ban Békéscsabán is nagy telepet létesített, ugyanakkor a vidék pulykaállománya kisebb testűekkel cserélődött ki. (4. sz. kép) A pulykaállomány nemesítéséhez ezután egyes kereskedők fogtak hozzá. Külföldről, elsősorban Írországból hoztak be bronz színű pulykákat. Az orosházi kereskedők Klein Jenő és testvére Szikáncson lévő gazdaságából szerezték be a pulykatojásokat, valamint a napospulykákat és adták tovább a helybeli tenyésztőknek. A baromfiállomány 1928. évi létszámáról az Orosházi Friss Újság 1928. évi 15