Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

d) A tojás tartósítása A hagyományos módon tartott tyúkok tojástermelése elsősorban a tavaszi és a nyári hónapokra esik. Mivel a fogyasztók egész évben keresik a tojást, érthető, hogy ősszel és télen a keresettebb áruk közé tartozik. Tavasszal, amikor sok a tojás, olcsóbb, a hideg időszakban viszont többet fizetnek érte. Ezzel függ össze a tojás tartósítására irányuló régi törekvés. A parasztemberek a kora őszi tojásokat hűvös kamrában a gabonamagvak közé tették, hogy megőrizzék a romlástól és később drágábban adhassák el. A kereskedelemben a tojástartósításnak igen régen gyakorolt módszere a meszes vízbe való berakás. Orosházán Steinberger Salamon, az első tojásexportőr a múlt század 90-es éveiben már tartósított tojásokat. E célra ezer literes hordókat használt. 1910ben a hordók helyett bazinokat, beton medencéket építtetett a pincéjében, amelyekbe 4 vagon tojást rakhatott be. 1928-ban a Klein és László cég a jelenlegi Október 6. utca 20. szám alatti portáján épített raktárt s az alatta lévő pincébe pedig három medencét. Egy ilyen ma is meglévő medence mérete 280 x 235 x 145 cm. A medence falából 80 cm nyúlik a talajba a padlószint alá. A vasbetonból készült fal 15 cm vastag, s a legerősebb cementből készült. Egy-egy medencébe átlag 105 000 darab tojás rakható. 1940-ben a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete még négy medencét épített a három meglévő mellé, hasonló űrtartalommal. A Baromfifeldolgozó Vállalat 1955-ben újabb medencéket alakított ki az ún. Fortuna-telepen, a hűtőház alatti pincében. Az itt készült kilenc medencébe közel 2 millió tojás rakható le. Ezen felül a vállalat még a kőbányai meszes pincékbe is szállított tojást, s így évente 5—6 millió tojás tartósításáról gondoskodott. Az ötvenes évek elején Makón a Rózsa-féle pincében raktak el közel 1 millió meszes tojást. A tojástartósítás előkészületeit még az őszi hónapokban, vagy kora tavasszal mészoltással kezdték meg. Ügyeltek arra, hogy az oltott mész ne legyen csomós, hanem sima, jól vágható. Berakás előtt a medencét vízzel feltöltötték s 100 literhez 4 kg oltott meszet tettek. Ezután jól elkeverték, majd egy-két napig pihentették. Ily módon telített mészvíz oldatot nyertek. Az első világháború előtt szokásban volt az is, hogy a medencék megtöltése előtt, kisebb hordókban készítettek mészoldatot. Ha a víz teteje hartyásodott, a meszet jónak találták, s megkezdték a medencék berakását. Klein Ignác kereskedőről beszélik, hogy papírzacskóból valami kristályos anyagot szórt a mészoldatba. Az anyag nevét titkolta. Feltehetően konyhasó volt benne, mert más helyeken sót hintettek a meszes vízbe. A 40-es évek előtt általában a nehezen értékesíthető apró, kicsi és piszkos tojásokat rakták a mészvízbe. A piaci tojásokat a ládákból kiszedték és egymáshoz kocogtatták. Összekocogtatáskor a repedt héjú tojások hangja elüt az ép tojásokétól. Ezeket kiszedték a többi közül. Mivel az a munka nagy csendet és figyelmet kívánt, meszezéskor mindig megkövetelték a csendet. Az alkalmasnak talált tojásokat tésztaszűrőhöz hasonló, fémből készült nagy 122