Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

másik rakodólapot a rakományával együtt. A ládával megtelt rakodólapot beszállították a fagyasztókamrába és egymásra rakták. (91. sz. kép.) A fagy asztási idő lejártával ismét emelővillás targoncával a rakodólapokat leszedték, fajta és minőség szerint szétválogatták, rakodólapokra tették s olajnyomással működő kézi emelővel a nagy tárolóba vitték. (92. sz. kép.) Az átépített alagútban és a kamrákban éveken keresztül zavartalanul fagyasztottak, amikor a közel 40 éves hűtőtároló falai megrepedtek. Bizonyosra vehető, hogy a repedések még a háború alatt az 1944 évi októberi bombázások során kezdődtek. A repedések miatt a hűtőház falát oszlopokkal támasztották meg, a mennyezetet pedig aládúcolták. A lebontás előtti évben, 1979-ben még a szokásos évi leállással járó karbantartást sem merték elvégezni. Attól tartottak, hogy a fölengedtetés során a jég összetartó ereje megszűnik, s akkor a mennyezet és a falak beomlanak. Ilyen körülmények miatt kellett az új hűtőház fölépítéséről gondoskodni. A hűtőház építéséről, a berendezéseiről részletes leírást a „II. Baromfifeldolgozás 3. Az államosítástól napjainkig" című fejezetben találunk. Először 700 tonnás tárolót terveztek, de a pénzügyi nehézségek miatt a tervet megváltoztatták, és így az új hűtőház csak 400 tonnás tárolóval készült.(44. sz. kép.) Ha az 50—60 évvel ezelőtt fölépített orosházi hűtőházakat a maival összehasonlítjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a hűtőgépészet, a gépek teljesítménye sokat fejlődött. Emellett érdemes megvizsgálni azt is, hogy a hűtőházban dolgozók munkája, munkakörülményei mennyire változtak. Az egykori hűtőházakban a munkások a saját ruhájukban dolgoztak. Az államosítás óta a vállalat biztosítja a meleg ruhát, sapkát és a lábbelit. Ma a vagonok, vagy a kamionok berakását csak a hűtőházban dolgozók végzik. Régen a vasút melletti cégeknél gyakran előfordult, hogy a vasúti hűtőkocsi rakodáshoz az üzem más munkahelyéről a hűtőbe irányították a munkásokat. Az akkori és az ottani szokás szerint a hűtőből a hátukon, vagy a vállukon hordták ki a ládákat a vagonokba. Az 50—60 kg-os ládák cipelése a férfiakra várt, míg a könnyebbeket a nők vitték. Sokszor 15-en, 20-an is rakodtak és vonultak a ládákkal egymás után sorba. Nemcsak a ládák voltak nehezek, de fáztak is, mert sokan a melegebb munkahelyről vékony ruhában mentek a hűtőházba. A város más részén működő, a vasútállomástól távolabb eső üzemekből a régebbi időben lovas kocsival, a 20-as évektől kezdve tehergépkocsival hordták az árut a vagonokba. (93. sz. kép.) Az államosítás utáni két évtizedben gyakran előfordult, hogy egy-egy külföldre irányított hűtővagont egy másik baromfifeldolgozó vállalattal közösen raktak meg. Ilyenkor is gépkocsival fuvarozták egymáshoz az árut. (94. sz. kép.) A konzervgyári termékek egy része szintén gépkocsival jut ki a vagonokhoz. A társadalmi tulajdonba vett üzemben megszűnt a háton és vállon való ládahordás. Az első időben három kerekű, helyben forduló kiskocsival húzták ki a ládákat a hűtővagon ajtajához, ahonnan két férfi egy-egy ládát közösen emelt föl és nyújtotta a vagonban lévő rakodóknak. Később megkönnyítette a rakodást az olajnyomással működő kézi emelőko115