Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)
pulykából 60 kg-ot mértek a ládákba. Külföldi piacokra mindig új deszkákból készült ládákban szállítottak, míg belföldre jobbára csak használt ládába csomagoltak. A láda gyalult végdeszkájára gumibélyegzővel rányomták a benne lévő baromfi súlyát és a baromfi faját (általában a német nevének kezdőbetűit pl. JH = Junghühner = csirke). Középre az exportáló cég neve, államosítás után a Terimpex címerképe került. A gumibélyegzős Terimpex-felirat gyakran elmosódott. A tőkés üzemekben a címerképek minőségére jobban ügyeltek, tetszetősebbek voltak, mert azokat egy elektromos sütőkészülékkel beleégették a fába. Bernardinelliék 1942-ben már többszínnyomású, két harcias kakast ábrázoló címkéjüket ragasztották a ládavégekre. (64. sz. kép.) A Terimpex a hatvanas évek végén kezdte használni a színes címkéket. Az 1960-as évek elején megkezdték a baromfi csomagolását polietilén és a hőre zsugorodó fóliatasakokba. Az első időben ezek a tasakok színtelenek voltak, de néhány év múlva 3—4 színnyomással, a vevők kívánsága szerint különféle feliratokkal és rajzolatokkal készültek. (132. sz. kép, 133. sz. kép.) Ezek egy részét a Tiszai Vegyi Kombinát állította elő, más részét maga a külföldi vevő küldte. 1960 előtt az egy ládában lévő csirkék között 10 dkg-os eltérést a piac elfogadott, de az egyre erősödő verseny szükségessé tette, hogy az eltérés 5 dkg-nál ne legyen több. Ezért 1960-ban bevezették a dekáz ás t } ami abból állt, hogy az egy minőségi osztályba tartozó csirkéket egy számlapos mérlegen egyedenként lemérték. Ezt a műveletet megkönnyítették és meggyorsították azzal, hogy 1977-ben holland gyártmányú MOB A súlyosztályozó gépet állítottak be. Ekkor szereztek be egy Crayo vac- Grace gyártmányú forró vizes zsugorító gépet is, ezzel fölöslegessé tették a régi zsugorító berendezést, mely minden műveleti szakában kézi erőt igényelt és balesetveszélyes volt. A zsugorfóliába csomagolt csirkéket egy drótból készült kosárba rakták, majd kézzel beengedték a 92 C°-os forró vízbe. A fólia összehúzódása után ismét kézi erővel kiemelték és kiborították a csomagoló asztalra. Az új gépnek a munka könnyítésén kívül még az is javára írható, hogy a 84 C°-os vízzel és zártságával kevésbé melegíti a csomagolótermet és kevesebb gőzt bocsát ki. A kasok után a faládák ideje is lejárt. A 60-as évek végén a faládák helyett egyre több hullámkartonból készült láda került forgalomba. Az exportáru számára egy ideig a kemény anyagú „páncélkartont" is használták. A belföldi piacra szánt baromfit a gyengébb minőségű, csak egyszeri használatra alkalmas ún. eldobó ládába kezdték csomagolni. A 70-es évek elején a belföldi papírládák új versenytársat kaptak, forgalomba kerültek a műanyag rekeszek. Mind a két ládafajtára jellemző, hogy teherbírása kisebb a faládáknál. A műanyag rekeszek elterjedését elősegítette a baromfi darabolása, mert a darabolt termékek a kis rekeszekben is elfértek. A rekeszek lyukacsos fenéklapja és oldalfalai a fagyasztást tették könnyebbé. Évekig használhatók, ezért olcsóbbak. Könnyű mozgathatóságáért a kereskedelem dolgozói kedvelik. A rekeszek használata mosótermek építését, mosóés fertőtlenítő berendezések beállítását tette szükségessé. 106
