A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Csobai Lászlóné: Egy román nyelvű kéziratos katonakönyv az első világháború idejéből

Könnyeztem állandóan, És haza sóhajtoztam, Feleségem után vágyakoztam, Én családom szeretetére. Kettőig pihentem, Ki újra elindultam, És megint megkergettek. Nagyon elfáradtam. Szívből sóhajtoztam, És állandóan siránkoztam: Én édes istenem Hová juttattál engem! Szép zöld fenyőfa, Jön az urlab parancsa. Urlabot én kaptam, És hazamentem. Csak 14 nap urlab, Letelt nagyon hamar. Hogy hazaértem, Nyilait a szívem A sóhajtól és a bánattól, Hogy családomhoz még hazajutottam. Isten velem és veletek, Még eljutottam közétek. Mindnyájan örültünk, A szívünkben könnyeztünk, Az urlab letelt. Mentem Budveisbe ismét Kiapasztva családom szívét, Az állomásra mikor beértem, Nyilait a szívem, Nehezen válok el, Mert nem tudom mire megyek el. Szeretett feleségem sírt, Majd meghasadt bennem a szív. Nem tudtam a fájdalomtól, Hová megyek a szomorúságtól, A félelmetes háborúba, A föld hol hasad, nem tudtam. Aztán elment a vonatom Gyuláról Boémiába. Én akkor mindig imádkoztam, Hogy megszabaduljak abból a menetből, A tizenharmadik menetből, Budveis felé választottak. A jó isten adja, Hogy visszatérjek én, Erőben, egészségben, Családom vigaszára. Hogy Budveisbe értem, Az állomásról elmentem, Sivár lett a szívem, Tele könnyel szemem, Sóhajjal a szívem, Hová jutottam megint, Elbujdosni való helyre. A szemeim mindig fájtak, Velük akkor keveset láttam, Mint a tűz akkor úgy égtek, Egyfolytában vörösek voltak. Harmadnap jelentettem A beteg viziten. Orsószál, zöld levél, A doktorhoz elmentem. A doktor megvizsgált, A prágai kórházba küldött. Azt mondta, hogy trahuma, Betegségem kellemetlen, De gyógyítani nem lehetetlen A professzor Prágában van, És én akkor sóhajtoztam, Szememért könnyeztem, Nem tudtam, hogyan történhetett. Istenhez imádkoztam, Hogy segítsen állandóan. A szanitész elvitt, A kacelláriában felírt. Kicsi zöld fenyőfa, Küldött a doktor Prágába. Elköszöntem A századbeli barátoktól, Most én nyugatra megyek el, Ahová eddig még nem vittek el. Az állomásra elmentem. Elküldött a szanitész. A vagonba beszálltam. Négyen voltunk, bezártak. Uram Jézus Krisztus, A trahuma ragályos. Csak nyugatra mentünk, És Prágába értünk. Nagy város Prága, Sok ember szomorúsága. Zöld levél, hasadt fa, Az állomásra megérkeztünk, A vagonokból kiszálltunk, A szanitész volt biztosítékunk. A papírt neki odaadtuk, 88 \