A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

G. Szénászky Júlia: A korai szakálháti kultúra Battyonyán

A korai szakáiháti kultúra Battonyán G. SZÉNÁSZKY JÚLIA Àz elmúlt években a szakáiháti kultúra számos lelőhelyén folytattunk kisebb-nagyobb feltárást. A településszerkezeti, életmódbeli megfigyelések mellett jelentős mennyiségű régészeti leletanyagot is sikerült összegyűjtenünk

1

, amelyek sorában különösen fontosak Battonya-Parázs tanyáról származó ismereteink. A szakáiháti és az azt követő, belőle szervesen kinövő tiszai kultúrák nagy kiterjedésű, centrális részének teli települése Battonya és Mezőkovácsháza között félúton, a Száraz-ér (egykori Maros-ág) partján fekszik. A lelőhely központi része két nagyobb kiemelkedésre tagolódik, amelyeket a mederre támaszkodva, félkörívben váltakozva kisebb vízmosások és magasabb, gátszerű partok fognak közre. E közbülső, lakatlan területekkel együtt a település teljes kiterjedése meghaladja az 1 km

2-t. Az ásatásokat 1975-ben kezdtük, a Száraz-értől távolabbra eső magasabb halmon. Azóta folyamatosan dolgozunk itt, és eddig közel 400 m

2-t tártunk fel, ami az egész lelőhelynek egy ezreléke sincs.

2 A felső — szántással bolygatott — szintben vékony tiszai, ez alatt pedig a töretlenül fejlődő szakáiháti kultúra vastag rétegsora található, ami helyenként a 3 m-t is eléri. így itt jól követhető az a folyamat, ahogyan a szakáiháti, és az ebből szervesen kinövő tiszai kultúra fejlődött. Mint láttuk, a lelőhelynek csak nagyon kis részét ismerjük, erről a kis területről elsősorban csak kronológiai következtetésekre juthatunk, és természetesen figyelemmel kísérhetjük az emlékanyag, azaz a szakáiháti kultúra belső fejlődését. A település szerkezetére, a lakóházak elhelyezkedésére nagyon gyér adatokkal rendelkezünk. Különösen hiányosak ismereteink a település kiterjedéséről egy-egy rövidebb időszak vonatkozásában. Nagy a valószínűsége annak, hogy a szakáiháti kultúra népe nem lakott egyszerre az egész területen, de az sem bizonyítható, hogy akár a tiszai kultúra idejében egyszerre laktak volna mindenütt, ahol a felszínen tiszai kerámia található. Mindenesetre a feltárt részen, a teli magját képező egyik domb legalján a szakáiháti kultúra eddig ismert legkorábbi települése került elő. Jelen tanulmányunkban az eddig restaurált leletanyagot tudjuk értékelni, ami két gödör (13. és 26.) és két ház (5. és 9.) részletétjelenti. Szerencsés körülménynek mondhatjuk, hogy a 26. gödör a legkorábbi ház padlója alól, általa fedve került elő, tehát az itt talált zárt leletegyüttes a legkorábbi lakosok emlékét őrizte meg. Szabályos kör alaprajzú, méhkas alakú, kisméretű gödör volt (átmérője: 85 cm), leletekben igen gazdag. Nyolc kiegészíthető edény, számos edénytöredék, sok állatcsont (zömmel szarvasmarha) és több eszköz került belőle elő. így a legkorábbi