A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Sterbetz István: A vadlúdvonulás ökológiai adottságai Békés megyében

vak lecsapolt, zátonyos porondjait, hogy egymást akadályozták a felszállásban. Egy-egy felkerekedő, több ezres csoport néhány méterrel a víz fölött másik hasonlókba ütközött s egy részük kénytelen volt ilyenkor földreszállni. Tél közeledtével fokozatosan későbbre tolódik a kiözönlés, december közepén már jóval napkelte után repülnek ki az alvóhelyről. Ködben mindenkor erősen késik, és elnyújtottabban megy végbe a hajnali vadkihúzás. Erős-tartós ködök gyakran szétszórják a libatömegeket, ilyenkor egy-egy gyülekezőhelyen a mennyiségük hirtelen megfogyatkozik. November közepéig a ludak délelőtt 9—11 óra között, nagyon meleg időjárás esetében még egyszer délután is, ivás céljából visszatérnek az alvóhelyre. Két-három órás tartózkodás után szállnak ki újra, majd az alkonyati óráktól késő estig folyamatos a hazatérésük. A napközbeni itatóhúzás az őszi esőzések bekövetkeztével fokozatosan elmarad, amikor a legelőhely közelében is találnak összegyülemlett vadvizet. Tiszta, holdvilágos éjjeleken előfordul, hogy éjszakai legelésre is kiözönlenek a libák, és ilyenkor a táplálékkínálat mértékétől függ, hogy hajnal előtt visszatérnek, vagy reggelig a legelőn maradnak-e. Tavasszal ez a szabályszerű napi mozgás jelentősen módosul. Ilyenkor a zsendülő rét fűállománya szolgáltatja a libák legkedveltebb táplálékát, és ezt rendszerint az alvóhely közvetlen közelében is megtalálva, a szokásos ki-behúzásuk csak nagyon kis távolságokra módosul. A vizsgált gyülekezőhelyeken — Szabadkígyós kivételével — gépkocsival követve igyekeztem a táplálkozóterületre húzó ludak hatósugarát megállapítani. Az akciórádiusz a nyári lúdnál 3—4, a vetési lúdnál 8—30, a nagy liliknél 5—60, a kis liliknél 1—5 km között alakult. Leisler (1969) a Fertő-tó ausztriai szakaszán a vetési ludaknál észlelte az ugyancsak 30—35 km-t legnagyobb távolságkén, a nagy lilikek és a nyári ludak ennél kisebb utakat röpültek csak be. 5. A vadludak társas viszonya A fajon belül kifejezetten társas életformában vonuló és tartózkodó vadludak eltérő módon társulnak az éjjelező és táplálkozóhelyeken. Kardoskúton, ahol több tízezernyi madártömeg alig 100 ha-os területre zsúfolódik, az egyes lúdfajok keveredését lehetetlen értékelni. Ezzel szemben a tágas biharugari halastavakon valamennyi lúdfaj külön-külön alvóhelyre csoportosul. A vetési és nyári lúd némi növényzettel borított, füves-kákás zátonyokra jellemző, a két lilikfaj viszont a teljesen növényzetmentes sík vizek és iszaphátságok biztonságához ragaszkodik. Vonulás közben, illetve a legelőterületen a más fajokkal társuló hajlam a nagy liliknél a legkifejezettebb. Legkevésbé vegyül a kis lilik. A nyári és vetési lúd átmeneti forma ilyen szempontból. Idegen fajok általában akkor keverednek, amikor az egyik vagy mindkét faj csak kis példányszámban van jelen. Népesebb lúdcsapatok már ritkábban vegyülnek el. Legelőhelyükön a nagy lilik és a vetési lúd csapatai szorosan falkában maradnak. A kis lilik és a nyári lúd sokkal inkább szétszóródva táplálkozik. 38