A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Sterbetz István: A vadlúdvonulás ökológiai adottságai Békés megyében

Anyag és módszer A nemzetközi jelentőségű vadvizek védelmére 1971-ben létrehozott, un. Ramsari Konvenció (Scott 1980, Sterbetz 1981 a.) kritériumai szerint a megye európai jelentőségűnek minősülő vadlúdgyülekező helyei Biharugra környékén, a kardoskúti Fehértón, a Szabadkígyósi legelőn, Békéssámson szikesein, és a Csabacsűdi-szénási legelőkön adódtak az 1950 előtti években. E területek közül mindmáig csak Biharugra és Kardoskút őrizte meg a kontinentálisán is számottevő szerepet, a másik három puszta vadvízviszonyainak megromlása következtében a jelenben már kevésbé jelentős. Folyamatos megfigyelésekkel Csabacsűdön 1940—1982, Kardoskúton és Békéssámsonban 1952—1982., Biharugrán pedig 1951., 1961., 1963. évekről vannak feljegyzéseim. A mennyiségi adatok összeállításához saját megfigyeléseim mellett egyrészt a kardoskúti természetvédelmi területen vezetett szolgálati napló, másrészt a Nemzetközi Vízivadkutató Iroda (IWRB) részére október—március időközében, minden hónap középső hétvégén rendszeresített, egyidejű számlálások eredményeit vettem figyelembe (Sterbetz 1960, 1968, 1972, 1975, 1976, 1982, Timmerman 1981). Az egykori tömegviszonyok alakulásának a lehetőségekhez igazodó áttekintése után Biharugra és Kardoskút esetében a jelen állapotot értékelő statisztika céljából az 1972 —1981 közötti évtized átlageredményeit dolgoztam fel. Tekintettel arra, hogy a vonulási időszakban havonta egyszeri IWRB számlálások nem mindenkor estek egybe a ludak mozgásának tetőzésével, Kardoskútról és Biharugráról egyben a legnagyobb őszi mennyiségeket is külön táblázatba rendezetten ismertetem. Az ökológiai viszonyok alakulásának áttekintéséhez a saját vizsgálataim mellett a közvetlen, vagy közvetett adatokat tartalmazó forrásokat Borbás 1881, Korbely 1917, Sterbetz 1960, Bodrogközy 1966, Sterbetz 1972, Andó és Bodrogközy in: Krajkó 1974, Sterbetz 1977, Bodrogközy 1981 és Müller 1980, 1981 szolgáltatták. A laboratóriumi vizsgálatokhoz a Madártani Intézet gyomortartalom gyűjteményében tárolt, békési vadlúdanyagot, és saját gyűjtéseimet dolgoztam fel 1947—1981 időközéből. Az energiaforgalom nyomonkövetésére műszer hiányában nem alkalmazhattam kalorimetriás vizsgálatot. Helyette a háziállatok takarmányozásánál használt takarmánytáblázatokból a keményítőérték alapján állapítottam meg a kilocalóriát. Baitner—Fekete—Szentmihályi (in: Horn 1976) szerint 1 kg keményítőérték 2356 kilocalóriával, illetve 2356 megacalóriával számítható. A ludak excretumának értékelésénél az általánosan elfogadott Kear (1963, 1963 a.) féle számításokat vettem át. Békés megyében csak a nyári lúd (Anser anser), a vetési lúd (Anser fabalis), a nagy lilik (Anser albifrons) és a kis lilik (Anser erythropus) ökológiája értékelhető számszerűen is. A nagyritkán előforduló Sushkin lúd (Anser neglectus), amelynek rendszertani helye sem tisztázott még, valamint az időnként megjelenő Branta fajok néhány adata statisztikai feldolgozáshoz elégtelen. E fajoknak a megyéből származó adatait összefoglalóan Sterbetz (1962, 1975, 1981, 1982), 32