A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

L. Kósa: Angaben zum Allstagleben der Stadt Gyula (1801–1850)

kísérelhetjük, hogy ebből a szórt adatokból rekonstruáljuk a csoport egészét, amint azt tettük a kertészgazdák esetében. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy jelen tanulmányunk nyújtotta keretek között is némi rátekintést biztosítsunk a zsellérek e rétegére. Ez a réteg sem az egyedek eredetét, sem társadalmi-gazdasági kötődését illetően nem egységes, még kevésbé a telepen belül elfoglalt helyük, gazdasági (a kisparaszti üzemszervezeten belül avagy azon kívül) helyzetük, háztartás-szerkezeti (saját háztartás, egyedülálló) forma vonatkozásában. Eredetüket illetően két hazátlan zsellér csoportot különböztethetünk meg. Az első kategória tagjait vérségi kötelékek kapcsolják a feles kertészekhez. Lehetnek idős, özvegy szülők, bérletre még nem ülő fiú gyermekek, beházasodott vők, elárvult unokák, magános nagybácsik, nagynénik. A második kategóriát azok alkotják, akik ilyen vérségi kapcsolattal nem rendelkeztek, ellenkezőleg közvetlen környezetükben (Kunágotán) „idegen"-nek számítottak. Ez a különállás azonban nem végleges, megváltozhatatlan tény volt, mert az özvegy kertészek benősülhettek egy-egy zsellér családba, de effajta „vegyes" házasságról a fiatalok körében is tudunk. Noha általában a házasságok is rétegenként köttettek: vagyis kertészfiatal kertészcsaládba házasodott, mesterlegény mesterember lányát vette feleségül. Feltűnően kevés az idegen helységből való benősülés, illetve a kiházasodás (bár az utóbbi nehezen kutatható terület). A kertészségen belül, a termelésben betöltött szerepük alapján az alábbi hazátlan zsellér csoportokat különböztethetjük meg: a) Egyedülálló férfi vagy nő,

59 aki egy-egy feleskertész bérese, kocsisa, szolgája vagy szolgálója lehetett.

60 Munkaviszonya a kertészgazda kisparaszti üzemében folyamatos volt, szent Mihály naptól (szeptember 29.) szent Mihály napig állott el szolgálatra. Személye úgy is kapcsolódott a kertészháztartáshoz, hogy e család gondoskodott ellátásáról, alkalmasint együtt is étkezett a családdal. b) A családos zsellér már külön háztartási egységet alkotott még akkor is, ha a gazda házhelyén, esetleg azzal egy házban lakott, ahol az egyik (rendszerint szegényesebb, igénytelenebb) helyiségben kapott helyet. Ezt a típust nevezhették lakónak is. A kertész háztartásához aligha kötődhettek ezek az idegenek. c) A kertészségben (Kunágotán) élő hazátlan zsellérek között azonban olyan családok is találhatók, akik nemcsak kétkezük munkájából éltek, hanem részesművelést vállaltak; részibe kapáltak, arattak, nyomtattak.

61 Ha helyben ilyen munkaalkalom nem akadt, akkor a településen kívül találhatni őket.

62 A betelepülést követő két évtizedben ők is csupán kertészbérleményen lakhattak. Lakók voltak, akik (esetenként) más családokkal együtt éltek egy-egy házban. Az ilyen egymásmelleit élő „zsellérek" legismertebb típusaként emlegetik a „közöskonyhán" élő cselédséget. A dohánykertészethez tapadt egy helynévként is ismert elnevezés, a Hatrongyos; talán onnan ered, hogy hat család élt egyetlen nagyobb épületben, közöskonyhán.

62 Ha Kunágotán ilyen hatos konyha nem is, de kettes vagy négyes előfordulhatott. d) Külön kezelendő a napszámosok csoportja,

63 akik a mezőgazdasági (különösen a dohánykertészetben) idénymunkákon keresték kenyerüket. Ők vállalták az alkalmimunkákat is, mint a kéziszállítás, házimunkák stb. 234