A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

L. Kósa: Angaben zum Allstagleben der Stadt Gyula (1801–1850)

Békés megye: Földvár (1), Újkígyós (1); Heves megye: Bodony (1), Nádújlak (1); Csongrád megye: Szeged (1—2); Pest-Pilis-Solt megye: Újkécske (1); Nógrád megye: Nem ti (1); Jász-N agykun-Szolnok megye: Kunszentmárton (1); Adatainkat összevetve megállapíthatjuk, hogy a tanulmányozott 133 kertész családfőből 81 személy esetében ismerjük azt a helységet, ahonnan beköltöztek telepünkre, Kunágotára. Ez az arány 60,9%-os. Az ismert 81 esetnek döntő többsége (76) a környező megyékhez, elsősorban is Csanád és Arad megyékhez kapcsolódik. Az egyik levonható tanulságunk az, hogy a kertészgazdák jelentős százaléka nem közvetlenül szülőfalujából érkezett Kunágotára. Azt is megállapíthatjuk, hogy több esetben már a második kertész generációhoz tartoznak a Kunágotára települt feleskertészek. Ők már Kevermesen, Marcibáni-Dombegyházán és másutt születtek. Ennélfogva számukra a bérlő, részesgazdálkodó életforma ismert, talán elfogadott is volt. Ezért aztán nem lehetett ismeretlen az a feladat, amelyre Kunágota megülésekor vállalkoztak; sőt tapasztalataik alapján össze is hasonlíthatták a kamara 1843-as telepítő ajánlatát a magángazdaságok hasonló gyakorlatával! Pontosan ez vonzotta a kevermesi, a domegyházi kertészeket az új telepre! A kertészgazdák (a családapák) születési adatai alapján nagyjából két korcsoport különíthető el, határolható körül: a) Az idősebbek alkotják az első csoportot, azok akik 1815—20 előtt születtek, akik nem a környező települések szülöttei. Ők ahhoz a generációhoz tartoztak, amely a Békés-csanádi síkságra még Heves, Nógrád, Gömör, Bars stb. megyékből, e megyék falvaiból jöttek, akik többnyire családosok voltak, de lehettek gyermekek is, amikor e tájra érkeztek. Ezek közé sorolhatjuk: Balázs Jánost (1775), idős Marsi Istvánt (1775), Kotroczó Gergelyt (1780), Dózsik Mártont (1795), Hegedűs Jánost (1800), Csordás Mihályt (1799) és Kapás Pált (1793). Akadt azonban közöttük olyan idős személy, aki már nem gazdálkodott, de együtt élt családjával, pl. Bellovai József (1769—1852). b) A második csoport az 1815—20-as évek után született férfiakból áll, nagyjából azokból, akik Kunágota telepítésekor (1844) fiatal, egy-két gyermekes családapák lehettek. Ezek zöme már az Alföldön született, s kertészbérleményen nőttek fel, házasságot is olyan lánnyal kötöttek, akik hasonlóan e kertészségek neveltjei voltak. Ezek közül a legjelesebbeket említjük: Páger Mátyás (1813), Zsóri Nagy István (1823), Bellovai Pál (1824) és Telek János (1824). A sort tetszés szerint gyarapíthatnánk. c) A telepítés éveiben 30—40 éves családokról azért kell említést tennünk, mert ezek között találhatjuk a legmozgékonyabb egyedeket. Közülük is ki kell 231