Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

nézésű embernek. Az pedig a kezébe vette a népvándorlás korabeli bronz tükrömet • és egy kis idő múlva egy nagy reccsenést hallottam. Megdermedtem, de azután ráförmedtem. Azt mondta, csak meg akarta nézni, hogy milyen erős. Ebből aztán azt a tanulságot szűrtem le, hogy ezentúl a hallgatóságom kezébe csak acélból vagy vasbetonból készült tárgyakat nyomok. — A harmadik eset is érdekes. Hogyan tartottam egy nagy csomó előadást a derék orosházi tűzoltóknak ? Ott minden évben szoktam egy-egy előadást tartani. Felajánlottam, hogy Orosháza történetét nagyon részletesen szeretném előadni, négy részletben, négy alkalommal. (Ugyanis ez nekem négy előadást jelentett volna.) Csak az volt a bökkenő, hogy az egész legénységet esetleg egy alkalommal össze tudják gyűjteni, de négyszer már nem. Azonban a váltások után 4—5 leváltott bajtárs szívesen hallgatna engem. Mit tehettem ? Négy alkalommal néhány embernek elmondtam ugyanazt az előadást, amelyet akár 100 ember is meghallgathatott volna. így azután nagy erőfeszítések árán elértem azt, hogy ebben az évben 20—24 előadást tartottam. Többet, mint egy iskola nevelőtestülete. Csak azt nem tudom, hogy mindezt az én népművelésre buzdító, „jóakaratú" volt kartársnőm megtudta-e ? Én persze akkor már röstelltem megkérdezni. Az eddig közölteken kívül még többféle módon felhívtam a figyelmet intézményünkre, hogy a látogatásokkal megtisztelt múzeumunk valóban elláthassa egyik legfontosabb feladatát: népünk művelését. így például a kezem között lévő 8630—63 186/1954. Prop, jelzésű irat arról tanúskodik, hogy a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya Propaganda Csoportját mozgósítottam abból a célból, hogy az Állami Hirdető Vállalattal kössön megállapodást, hogy az orosházi Partizán Moziban az orosházi múzeumot hirdető diapozitívot vetítsenek. Továbbá: AMNT „Néprajzi Hírek" Szerkesztőségét 7/1975. szám alatt arra kértem, hogy a mellékelt „Paraszti életforma — monográfia készül az Orosházi Műhelyben" című híranyagunkat teljes egészében szíveskedjék a legközelebbi „Néprajzi Hírek"-ben megjelentetni. A 249/1954. számú iratunk arról tudósít, hogy az „Idegenforgalmi Tájékoztató" Szerkesztőségének — felkérésükre — „A ki tudja . . .?" rovat számára két közlést beküldtem felhasználás céljából. Az egyik az Orosháza határában húzódó Tatársáncról, az Alföld legértékesebb és legnagyobb kiterjedésű földváráról szólt, amelyet az időszámításunk előtt a VIII—

V. században a szkíták építettek a beözönlő kelták ellen. A másik pedig arról, hogy Szarvason van hazánk utolsó működő szárazmalma. A becses néprajzi objektum védetté nyilváníttatása, felmérése és publikálása néprajzosaink egyik legsürgősebb feladata. (Mindezek megtörténtek néhány évvel később: mérnökkel felmérettem, publikáltam és K. Kovács László tudományos keskenyfilmet készített róla. Szerencsénkre még akkor élt hazánk utolsó dolgozó szárazmolnára.) A „Viharsarok Népe" című megyei újságban is nagyritkán elhelyeztem egyegy cikket. Néhánynak a címét felsorolom: „Mit tanulhatunk az 1955. évi ásatásainkból?", „Csendőrsortűz Orosházán", „Népünk humora a fazekas65