Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

nagyobb lehetett, mint szűkebb pátriájában, holott a szíve csak ezért dobogott. Ilyen egyszemélyes múzeumban töltötte el élete javát a tanyai tanítóként indult, a népi irodalmon nevelkedett Nagy Gyula, a megszállottak szorgalmával és szívósságával tette fel egész életét a néprajzi kutatás s Orosháza múzeuma ügyére. Hogyan várható el egy ilyen embertől, akinek szinte nincs is magánélete, hogy tárgyilagosságra való törekvése mellett kívülállóként szenvtelenül, hideg racionalitással szóljon arról az intézményről, amely nemcsak munkahelye, hanem igazi otthona volt ? Hogyan írhatná meg az orosházi múzeum történetét anélkül, hogy önmagáról ne szóljon, amikor a gyűjtemény s az ő személye évtizedeken keresztül elválaszthatatlanul összeforrt ? Nagy Gyula számos nagybecsű könyv alkotója, szerkesztője, kiadója, terjesztője — e téren is mindenes — kétségtelenül egyedi, nem átlagos személyiség. Nem abban, hogy a maga erejéből, önképzés útján szerezte meg szakismereteit, ezt számos pályatársa elmondhatja magáról. Aki személyesen ismeri, de még az is, aki munkáit olvasta, tudhatja, hogy ez az egyediség miben és hogyan jelentkezik. Ennek csupán egy vonásáról kívánok itt szólni. Ő amit elkezdett, azt mind be is fejezte. (Hány pályatársa mondhatja el ezt magáról?) Valószínű, hogy e kötet születésében is fontos mozgatóerő volt a lezáró szándék. Ez történt, ennyit és így csináltam, csináltunk — mert bár „egyszemélyes" a múzeum, azért sok önkéntes külső munkatársa volt — összegezzük az eredményeket, tegyük ki a pontot is. Mivel a múzeum és az ő személye annyira összefonódott, elkerülhetetlen, hogy a múzeumtörténet ne legyen egyben azonos a szerző pályafutásával, egy kicsit emlékirat, önvallomás, korrajz. Csak a szakkutatásban szokatlan az ilyen összeolvadás, a szépprózában nem. Feltehetően lehet még egy másik indoka is a könyv születésének, s ez legalább annyira elfogadható, mint az előbbi. József Attila: Születésnapomra e. költeményében írja: „Harminckét éves lettem én — meglepetés e költemény / csecse / becse: / ajándék, mellyel meglepem / e kávéházi szegleten / magam / magam." Nagy Gyula e sorok papírra vetése után pontosan egy év múlva lesz 75 éves. Lehet, hogy maga is gondolt erre, de azok mindenesetre, akik akár erkölcsileg, akár anyagilag támogatták e kötet megjelenését, nem mellőzhették ezt a körülményt, s fáradozásuk arra irányult, hogy ezt a könyvet átnyújthassák neki. így az emlékkönyv szerepét 10