Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

utószóban részletesen megírom néprajzossá válásom és e könyv születésének tanulságos folyamatát. Ezután a szó- és tárgymutató következik. Tartalmazza a könyv minden szakkifejezését, nyelvjárási szavát és munkafolyamat vagy tárgy megnevezését. Majd angol és német nyelvű összefoglalás, képaláírások és tartalomjegyzék következik. Végül 176 db nagyméretű kép zárja le a könyvet. Katona Imre egyetemi docens ismertetője és kritikája a Vásárhelyipuszta néprajzi trilógiájának befejező kötetéről a Békési Élet 1977. évi 1. számában jelent meg. Az ismertetést azzal a megállapítással kezdi, hogy életművem, a Vásárhelyi-puszta néprajzi monográfiájának kötetei meglehetős gyorsasággal követték egymást: a földművelésről szóló kötet 1963ban, az állattartás 1968-ban, a befejező rész pedig 1975-ben jelent meg. Közben tető alá hoztam Orosháza monográfiáját 1965-ben. Katona Imre nagyon értékeli azt, hogy nemcsak megírtam, hanem ki is adtam azokat. Ennek alapján úgy látja, hogy az egyik legeredményesebb tagja vagyok a Viharsarok oly népes és kitűnő történeti, nyelvészeti, irodalmi, levéltári és néprajzi kutatógárdájának, akikkel együtt szűkebb pátriánk megismerését és megismertetését országos viszonylatban is az elsők között végzi. A kritika tág teret szentel az általam megírt fejezetek mérlegelésének. Elöljárójában megállapítja, hogy a szokványos leíró részekben túlmenően sikerrel birkózom meg olyan feladatokkal, mint például a családban, a társaságban, valamint a bandában végzett munkák. Főként a pásztorélet jellemzésében, a mezőgazdasági műveletek és eszközök leírásában az előző kötetek tanulságait is felhasználom.. Munkám sok finom részletét észreveszi : szép leltárt kapunk a tanyáról, képeket a tanyai életről. Még azt is megállapítja az ismertetés, hogy az élet minden apróságára felfigyelek. Előnyömnek tudja be, hogy nem riadok vissza az ún. „nem néprajzi" fejezetek kidolgozásától sem. Nagyon tetszenek bírálómnak az olvasókörökben készített rajzok, valamint szinte mesteri módon jellemezem a régi és új malmokat, ipari üzemeket, a malmok körüli találkozásokat. Ahogy írja: ,, . . . a kocsmázásoknak, a különféle mulatságoknak szinte utolérhetetlen pontos leírását kapjuk: ebben odáig megy, hogy a mulatós, könnyűvérű emberek „névsorát" is közli. (Nagyon jóban lehet velük, hogy nem haragszanak érte — állapítja meg Katona Imre.) A jószemű bírálónk észrevette fiam, lányom fiatalkori munkáját. Újszerű kísérletnek tartja Nagy Zoltán: ,,Szép — különös — érdekes" című fejezetét, mely a paraszti ízlés eddig megválaszolatlan kérdéseire keres feleletet. Nagy Anikó pedig jó érzékkel válogatta össze a legjellemzőbb betyártörténeteket és bemutatja ideáltípusaikat is. A kötet boncolgatása közben napfényre kerültek munkám fogyatékosságai is, okulás céljából ezekre is rávilágít a jóindulatú kritikus. Katona Imre elsősorban azt hiányolja, hogy a hallatlan bőségben kevés hely jutott a folklórnak, mely itt az átlagosnál bizonyosan szegényebb is. Ugyancsak halvány a társadalmi tagozódásról, a foglalkozási — vagyoni különbségekről adott kép is. A fejezetbontás jó, bár eléggé sok az átfedés. Bírálónk em107