Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

akart. „Nem abban keresem én ditsőségemet — vallotta önmagáról —, hogy azok közzé számláltassam, a kik szép magyar stílusban helyheztetvén a magyar literatura virágzását, az által igyekeznek nyerni, nyernek is ditsoséget; vagy azok közzé, kik a tanult embereknek, az az a nemzet kitsiny részének culturáját nemzeti culturának tartván, azt igyekeznek előmozdítani. Vágyódjanak ezek azon ditsőségre, hogy tsinos, tzifra, fellengős, üres beszéddel (stílussal) előmozdítják a magyar literaturának virágzását és a tanult emberek culturáját; — én ellenkezőképpen, ki az egész nemzet jólétét kívánván, az egész nemzet gazdagságának s ez által a Status (állam) erejének és hatalmának öregbítésére törekedek, olly munkát akartam letenni szeretett Hazám oltáraira, mellyből nem kellemetes, jó illatú füst, hanem világosságot terjesztő láng támadjon, menynem úgy az olvasó érzését (jó Ízlését) tsiklandozza, mint értelmét felderítse". Az „értelem felderítését" követelte a tanítóktól is. Főművének Az elme pallérozásának barometruma című fejezetében világosan kifejtette: nem a magoltatás (szajkóztatás), hanem egyedül a gondolkodásra nevelés vezethet célhoz. Ezt kell érvényre juttatni az iskolákban. Tudományos életünk elmaradottságának szomorú kísérő jelensége, hogy „kevés originális — eredeti — munkákkal ditsekedhetünk", s ez egyben azt is jelenti, hogy kevés nálunk az eredeti gondolkodó elme. Oka pedig „minthogy a Magyarnak elmebeli tehetsége van elég"nem lehet más, hogy „az oskolában tsak a memóriánkat gyakoroljuk, magunk gondolkodni és ítélni nem tanulunk". Gondolkodni pedig legjobban az anyanyelven lehet, folytatja tovább elmefuttatását. A magyar nyelv — úgy látta — elég fejlett ahhoz, hogy „az oskolákban még a legnehezebb tudományoknak a tanítására is használni lehessen . . . Egy tudomány sincs, mellyről a tudós magyarul világossan, ékessen és hathatósan ne írhatna" — állapítja meg büszkén. Nem az ő bűne, hanem koráé, hogy sárospataki tanár korában ennek ellenére latinul volt kénytelen tanítani a természetrajzot, — ahogy Bajkó Mátyás kicsit rosszalló ízzel ráolvassa Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban című tartalmas kötetében. Két nagy művének könnyen folyó nyelve, tendenciája, világos stílusa tökéletesen igazolja Magdát; a természetrajzot (mást is) — ha egyházi főhatósága engedi — gond nélkül és eredményesen tudta volna magyarul is tanítani. Fő művében, mellyel szarvasi nagy utóda : Vajda Péter szerint „fonnyadhatatlan koszorút szerze magának", követésre méltó példaként állítja a többi gimnázium elé a nagy református kollégiumokat és gimnáziumokat, melyekben „a magyar nyelvnek . . . nagyobb divatja van, mint a más valláson lévő oskolákban. Legalább megmutatták immár ezen Collégiumok érdemes Professorai, hogy a felsőbb tudományokat is nem lehetetlen nemzeti nyelvünkön tanítani, és ez által a tudományoknak nagyobb virágzást és a Nemzetünknek közönségesebb pallérozását eszközölni". A nemzeti nyelvű oktatás bevezetésével párhuzamosan az iskolázás osztályjellegének, osztályprivilégiumának a megszüntetéséért is kardoskodott, ki akarván terjeszteni azt a parasztságra is. Szenvedélyes hangon foglalt állást amel97