Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
szerűen egyhangú magoltatás ellen, amelynek szomorú gyakorlatát még a szarvasi iskolából sem sikerült egyszer s mindenkorra száműznie. El lehet képzelni, mekkora szenvedés volt számára, ha mint az első fokú egyházi hatóság képviselője, vagy mint a Békés megyei 14 evangélikus iskola felügyeletével megbízott „dékánus" -lelkész meglátogatta azt az iskolát, amelyben az ellene szervezkedő, pedagógiához mitsem értő községi vezetők „bölcs" rendelkezése folytán — az ő jól bevált, több felkészülést igénylő, gondolkodtató módszerét sutba dobva —, újra л régi ásatag eljárások szerint okítottak a tanítók. Amikor ,,az iskolásgyermekeknek értelem nélküli utánbeszélését, az olvasóknak és imádkozóknak — mint valam 1 ' fecsegő gépeknek — a tanító taktusverése szerinti mondókáit órákon keresztül kellett hallgatnia, és aztán látnia a tanítóknak elégedett arcát, midőn — mint aki jól végezte dolgát — kimentek az iskolából, mintha csak azt akarták volna mondani büszkén : nézzetek ide, ezeket a fecsegő gépeket mi, (Isten kegyelméből igazgatók) tanítók hoztuk be a nép helyeslésével a XIX. század első tizedében, a te szív- és értelemképző erénygyakorlataid helyett, a te reális tudományaid helyett az evangélikus keresztyén iskolák javára!" S mindezt akkor cselekedték vele és ellene, amikor gyakorló iskolájának példátlanul magas pedagógiai és gyakorlati eredményeit nemcsak az oktatásügy és a mezőgazdaságtudomány hazai szakemberei : jeles tudósok és mintagazdaságokat létesítő földesurak ismerték el, hanem a király sőt az orosz cár is. Magyar és külföldi küldöttségek tanulmányozták iskoláját, és csodálták meg annak nagy minőségi fölényét : gyakorlati hasznát a többi kortárs iskolával szemben. A császár is elismerte ezt, s egy 1798. júl. 2-án kelt leiratában úgy rendelkezett, hogy az egyes kerületekből legalább egy (általában két) „tanítóságra készülő jelesebb ifjú, aki tudniillik a gazdászat iránt hajlandósággal bír, Szarvasra küldessék tanulás végett, és ott Tessedik Sámuel igazgatása és tanítása mellett, kétévi gyakorlatról szóló bizonyítványt nyervén, a tanítói hivatalra minden más pályázók előtt alkalmaztassék". Szarvason azonban „sósabbak" voltak a könnyek, s a fájdalmak is mások, pedig volt idő, amikor a helyiek is büszkén ismerték el iskolájának kiemelkedő eredményeit. Amikor még nem tette őket iriggyé a környezetükben élő nagy ember hatalmas tekintélye és szellemi magasabbrendűsége. Egy volt bíró például azt szűrte le egyik vizsgája tapasztalatául: „Ezelőtt nekünk szülőknek kellett gyermekeinket tanítanunk és taníttatnunk, mostan pedig gyermekeink tanítanak bennünket, ha az iskolából hazajönnek". A rút irigység azonban egyhamar feltámadt. Ellenfelei — minthogy hiába lestek nevelési elveinek csődjét — jóakaratúnak álcázott álnok rágalomhadjáratot indítottak ellene. „Némelyek rettegtek a fbldmívelők felvilágosodásától, — mások azon sejtelemmel rettegtették a népet, hogy amit én önként, szabad elhatározásomból tettem, azt tőlük majd mint kötelességet fogják követelni". Mily undorító és nevetséges! ők védték vele szemben a parasztot! Az ijeszt61
