Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

ha arra gondolunk, hogy 1808-ban már görögkeleti bíró is kerülhetett a város élére. A kuruc világ és a Péró felkelés együttes emléke jelentkezett a hódmezővá­sárhelyiek ún. Pethő—Törő-íéle zendülésében is 1753-ban. Ennek a szálai is el­vezettek egész Szentandrásig. Az akták szerint Törő István öcsödi révészen kívül pl. perbe fogták Szász János öcsödi és Ölyvedi András szentandrási refor­mátus tanítót is. Utóbbit azért, mert az egyik vásárhelyi felkelőnek egy éjsza­kára szállást adott. Jellemző tény: Pethőék még 1753-ban is hittek Rákóczi és Bercsényi hazaér­keztében. A hódmezővásárhelyi fióklevéltár aktái között 1753. aug. 13-i kelte­zéssel pl. egy olyan jegyzőkönyv található, amelyben Győri István 37 éves vá­sárhelyi kálvinista lakos mint tanú arról vall, hogy az orosházi Tóth Mihály az úrnapi vásárkor azt „beszéllette" neki, hogy egy bizonyos orosházi ember ,,két Görögöket vitt volna 100 Forintokért a Vaskapuhoz". Amikor közel vol­tak már kitűzött céljukhoz, megállván egy völgyben," azt mondották a ko­tsisnak a görögök, hogy fogná ki immár a Lovait, mert ott többé senkitül sem félnek". A kocsis engedelmeskedett nekik, majd lefeküdt a fűre, s elaludt. Mire felébredt, a görögöknek már hűlt helye volt. Bánatában — minthogy nem kap­ta meg a bérét — felkapaszkodott egy ,,Kopasz-Hegyre", hogy körülnézzen. A völgyből közben ,,öt Lovas katona hozzája nyargalt", s azokkal együtt le­ment a sátortáborba. Itt egyikük ,, Vértesinek vallotta magát, és bé nyúlván a zsébjébe, meg adta a 100 forintot s Passust is írt neki." Mások azt állították, hogy Vértesi Túron is megfordult, s ott azt hirdette, hogy ,,Rákóczi és Bercsényi 3000 fegyveressel ott áll már a Vaskapunál". Kis Bálint, a vésztői származású szentesi pap 1836-ban készített feljegyzése azt mondja Vértesiről, — akinek többedmagával sikerült megmenekülnie az erdőhegyi csatából, és akit Klosz Mátyás jelentése szerint a Bihar megyei teleg­diek mészároltak le menekülés közben —, hogy a nép úgy tudja, még Burkus­országha, (Poroszországba) is kijutott. Ott is kitűnt a vitézségével. Beszélték például, hogy a 7 éves háborúban (1756—1763), amikor a burkusok a császári seregekkel egymás mellett táboroztak, egy „éltes huszár többször kijött" a bur­kusok közül, s magyar nyelven egy szál kardra — azaz párbajra — hívta ki a császári vitézeket. Különösen egy büszke német kapitányt akart volna meg­leckéztetni, aki azonban nem érzett kedvet a viadalhoz. Helyette a legénye je­lentkezett. Vele meg az öreg burkus nem tartotta ildomosnak a harcot : ,,Te fattyú, én téged nem hívtalak. Gyermeki idődnek köszönd, mert külön­ben megemlegettettem volna veled a szentandrási bíró korbácsát! Erre az ifjú így felelt : — Én a szentandrási bíró fia vagyok". így talált egymásra apa és fia. Majd a császári táborhoz közelebb menve, ekként szólt a vén burkus : 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom