Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
Emlékek a török hódoltság korából (1566—1695) A hódoltsági területen átutazók beszámolói tele vannak a pusztuló magyarság szánalomra méltó sorsának, keserves életvitelének megdöbbentő pillanatképeivel. Nem lehet megindultság nélkül olvasni ezeket. Szerzőik politikai pártállásától, felekezeti-vallási hovatartozásától, társadalmi rangjától függetlenül közös bennük az a mély együttérzés, amellyel a kiszolgáltatott, védtelen nép sorsát szemlélik, s az az ellenséges indulat, amellyel az elnyomó török hatalom pusztításait, zsarolásait elítélik. A parlagon hagyott elvadult puszták, ez elnéptelenedő falvak lehangoló, szívszorongató látványa mind a hitevesztett nép reménytelenségének, otthont sirató fájdalmának és emberibb körülményeket kereső félszeg buzgalmának a bizonyságtevői voltak. Védettebb vidékekre vág5'tak innen az emberek. Olyan országrészekbe, ahol nem űznek példátlan emberkereskedelmet a török—tatár rabszolgakereskedőkkel az ügyeskedő, árulásra kész, becstelen élni akarók, akik annyira elvesztették lábuk alól a talajt, oly mélyre süllyedtek, hogy néhány tallérért tulajdon honfitársaikat is képesek voltak a török kufárok kezére juttatni. A Fugger—Thurzó társaság egyik illusztris tagja, az 1514-ben betelepült Dernschwam János — ahogy Tardy Lajos Régi feljegyzések Magyarországról című kötetéből tudjuk — 1555-ben készített útleírásában például ezeket mondja: ,,. . .a magyarok nem győznek eleget panaszkodni a törökökre, akik . . . napról-napra rabolnak embereket, és gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Törököt rossz szóval illetni, szidalmazni nem lehet ; el kell tűrni minden önkényeskedésüket, még azt is, hogy nyíltan, vagy titkon mindent elszednek. Amit egy török elfogyaszt, azért nem fizet". Nem sokkal később pedig arról számol be, hogy ,,a törökök elmondhatatlanul telhetetlenek; amikor a szegény népet már annyira megnyúzták, hogy nincs mit elvenni tőlük, akkor egyiket a másik után elrabolják, majd rabszolgának adják el. Ebből tartják el magukat a törökök, hiszen nem részesülnek olyan magas zsoldban, mint a keresztény katonák". A V erancsics-vezette konstantinápolyi küldöttség, amelynek Dernschwam is tagja volt, nem érintette sem oda- sem hazautaztában Gyula várát és környékét. A jó szemű Dernschwam konkrét tényekre és a helyzet valóságos ismerretére építő lehangoló megállapításait azonban nyugodtan vonatkoztathatjuk 34
