Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

ról értesülve, és az ellenség további előnyomulásától tartva, az iskolai tanácsülés a „serdültebb gyermekek" haza engedését határozta el. így kívánták a szülők is. Annyira elnéptelenedett erre az iskola, hogy az igazgató, Oreguss május 17-én azt volt kénytelen jelenteni feletteseinek, hogy a ,,szónokköltészi osztály félig, az elsőéves bölcsészeti pedig egészen üressé lett, úgyhogy ő négy hónap óta nem tanít; egyedüli foglalkozása az igazgatás meg a könyvtár rendezése." Néhány nappal ezután már egyetlen vidéki diák sem maradt a városban. Július végén az iskolaépületet katonai kórházi célokra vették igénybe, s még a tanároknak is ki kellett költözködniük belőle. Az új tanévet 10 nappal az aradi vértanúk kivégzése után nyitották meg Szarvason, de már Bloch és Greguss nélkül. Valamelyest sikerült visszaállítani az épület iskolajellegét: a könyvtár visszakerült eredeti helyére, s a kórházi ágyakat újra padok váltották fel a termekben. Három nevelő igyekezett lelket verni a fásult, kedvetlen ifjúságba : a régiek közül Pecz és Molitorisz, illetve az 1848-ban meghalt Benka György helyébe lépő Szemián Dénes — sajnos, nem túl sok sikerrel. Szinte mindenki gyászolt, vagy aggódott valakiért. A nyugodt tanítás és tanulás lehetőségét egyéb külső tényezők is gátolták. Az uralmát kíméletlen statáriummal megalapozó, mindenkiben ellenséget látó Habsburg-hatalom szigorú ellenőrzései és felelősségre vonásai, kihallgatás nélküli elbocsátásai állandó bizonytalanságban tartották a diákokat és a tanárokat. Szomorú lélekcserélő, vallató idő volt ez, amelyben az oszd meg és uralkodj törvénye egymás után szedte szánalmasan kiszolgáltatott, magatehetetlen áldozatait, és amelyben — ahogy a költő mondta —, „testvért testvér, apát fiú" adott el. A politikai helyzet megítélésében mutatkozó alapvető kettősség, a feleslegesnek bizonyult véráldozat okozóinak felelősségét firtató szenvedélyes, nemegyszer provokatív jellegű viták nagyon megosztották a diáksereget. A besúgó rendszer „fortélyos félelem igazgatta" éber szelleme behatolt a kis létszámú intézetbe is, s fellazító törekvésének eredményeként a befelé fordulás és az egymás iránti bizalmatlanság lett úrrá a tanulókon. A diákélet —- mint kagylóban tenger — tökéletesen verte vissza a magyar társadalom korabeli képét, amelynek végletes ellentmondásosságát több más dokumentum mellett egy 1850-ből származó Békés megyei hangulat jelentés fogalmazványának idegesen áthúzott szövege hitelesen örökítette meg. Ez a nép „forradalom által felzaklatott s annak mámorából végképp kiábrándulva még nem lévő kedélyé"-ről és a „beállott béke megzavarását kívánóknak" cseppet sem csökkenő, inkább növekvő számáról beszélt, s reájuk, mint a „béke alapját háborgató", veszélyes tanokat ápoló és hirdető gaz rendbontókra az „igazság" elrettentőén példamutató szigorának az alkalmazását kérte. Feltehetően ennek az elvnek a könyörtelen alkalmazását követelte az a látványos gesztusokra éhes, ítéletében kegyetlen iskolai csoport is, amely feltehetően külső indíttatás után a szabadságharcban aktív szerepet vállaló két neves tanár : Bloch és Greguss alkalmazása ellen nyújtott be tiltakozást az igaz239