Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

mérnők a kor sajátos gyógyításmódját, mi is beállanánk a kételkedők közé. Hogy nem tesszük, arról ő maga győz meg, perdöntő bizonyítékot adva arra, nem szabad semmi fondorlatra, vagy téves orvosi kezelésmódra-tudománytalan vidéki kuruzslásra gondolnunk. Hinnünk kell neki, hiszen csak egyetlen szigorlata hiányzott ahhoz, hogy orvosdoktor legyen. Az 1831-es pesti koleralázadásban vállalt aktív részvétele miatt nem engedte vizsgára Stahly Ignác professzor. A már említett A tanácsadó orvosban ezeket írta a tüdőgyulladásról és gyógyításáról: ,,Ezen gyulladás igen gyors segedelmet kíván, különben nyomonti (nyomban) halálba vagy sorvadásba megy által. Épen nem szabad tehát az orvos-hivatással (kihívásával) késni, ki eleinte mindent, utóbb keveset tehet. Szükséges itt bő érnyitás, hogy gyorsan és elegendő vér rohanjon ki. Ha szemlátomást nem javul a beteg, ismételni kell az érvágást; ha a javulás nem elegendő, nadálok (pióca, nadály) rakatnak — 12—20 — a melre". Halála országszerte nagy megdöbbenést keltett. Diákjai gyászuk jeléül a tanév végéig nem vettek részt „zajos táncmulatságokon". Aki megszegte fogadalmát — Benka mondja — azt a közösség kirekesztette magából. Koporsója felett Bloch mondott lírai szárnyalású beszédet, az ifjúság elé követendő példaként állítva a rendkívüli embert s a melegszívű költő -tanárt : „Élete dalainak legszebbike volt, mellyet zenge, lelkét visszatükrözendő. Élete minden álmaival és sejtelmeivel minden örömei és fájdalmaival dal, édesen ömledező dal volt, . . . bölcs esze, szenvedélyt nem ismerő lelke összhangzatba tudá olvasztani az élet visszhangzatait" . . . „Édes a munkás álma! s ő, az igénytelen, magába vonuló természet, kinek csak a szelleme volt gazdag, s kinek nem származása, csak törekvései voltak nemesek : olly buzgón munkálkodott, olly erővel kitartással, tehetséggel és önfeláldozással küzdött, mint kevesen" — búcsúztatta a Szépirodalmi Szemle is Bloch temetési beszéde alapján. Az iskolával szoros kapcsolatban nem lévő szarvasiak tiszteletteljes gyászának Fidicinis János adott méltó hangot és kifejezést az Életképekben közölt emelkedett hangú sírversében, megfogalmazván benne a „tettleg előrehaladt" — korán jött magvető tragédiáját, a bátran küzdő, önmagát legyőzhetetlennek érző, lehetetlenre vállalkozó modern Bellerophon tragédiáját és jövőbe vetett magasztos hitét : '•> Természet fia volt : most im kipihenni lehajtá Gyöngéden szeretett anyja ölére fejét. Munkás lelke korán eleget tett arra, hogy egykor A hálás maradék áldva rebegje nevét. Honfi, ki halmához közelegsz, oldd meg saruszíjad Bús hamvvedréhez nem te jövel egyedül. Egy ifjú ivadék, kinek élt, s a tiszta barátság Szent fájdalma virraszt néma sír-orma körül. 229