Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

képpen reformálni kell. Talán a liberalizmus alapelveivel nem tudott tökéletesen azonosulni ? Vagy a tanári tekintélyt —• a három lépés távolságot — féltette ? Esetleg csak a nagy eszményképek iránti hűség és tisztelet zavarta tiszta látását ? Ez is lehet. Ha ugyanis párhuzamot vont Vajda és Bloch újításai meg a régi iskola nevelési-oktatási előírásai és gyakorlata között, mintha csak a felszínt és a veszélyeket látta volna. Nem jutott el az élet parancsolta reformok belső okainak a felismeréséig. Nem a jövő, hanem a múlt felől szemlélte a kiformálódó életet — ezért aztán bizalmatlan volt minden újítással szemben. Nem azt vizsgálta, hogy a Vajdáék által bevezetett módszeres eljárások mennyivel viszik előrébb az egységes társadalom kinevelését, csak azt látta — méghozzá nem is kis aggodalommal —, hogy nevelési elveikkel fellazítják a tanulók vallásfilozófiai biztonságérzetét, és aláássák — tönkre teszik — az iskola, mint oktató-nevelő-intézmény régi katonás rendjét és fegyelmét. 1846. január 26-án így panaszkodott Székács Józsefnek : „Nálunk az alumneumiak sem imádkoznak. Azért írom ezt kegyednek, minthogy nekem Bloch ezt nem hiszi (tudniillik, hogy Hálában — Halléban — az ultraracionalisták is vallásosak az árvaház tanítói közül) ; mind ő, mind Vajda, imádság ellen vannak" Majd egy hónappal Vajda halála után így vádaskodott: ,, . . . már tavaly vettetett el a konkoly magva a rendkívül liberális és humánus bánásmóddal". Mit nem értett meg, és mit nehezményezhetett Pecz? Azt, hogy Vajdát szinte apjukként tisztelték és szerették tanítványai, és a tanítási órákon kívül is tömegesével igyekeztek a közelében lenni. Ilyen cselekedetekre nem merészkedhettek a régi iskola tanulói. Egy névtelen tárcaíró a,Szarvasi Lapok 1902. évfolyamában apja visszaemlékezései alapján pl. arról számolt be, hogy ,,a hivatása magaslatán álló jeles tanférfinak tanítványai iránt való szeretete abban is (meg) nyilvánult, hogy szerda és szombat délutánján maga köré gyűjtötte tanítványait, s velük együtt indult sétára a Körös-parti füzesbe, vagy a Bolza-kert százados fái alá. Nem is séta — tanulmányút volt ez. Egyik kérdést a másik után intézte az őt rajongásig szerető diákjaihoz . . . Ha nem volt a fiúk feleletével megelégedve, maga adta meg az értékes választ, oktatva-lelkesítve a természet iránt való szeretetre. Sokszor labdázott s nemegyszer fürdött, versenyt úszott a Körös vizében lubickoló vidám fiúkkal", (ő írta az első magyar szakkönyvet az úszásról.) Hát ez bizony kész tekintély rombolás lehetett Pecz szemében ! A névtelen tárcaíró szavait Benka is megerősítette a Szarvas és Vidéke 1902. február 16-i számában: ,,Ha . . . kitavaszodott és megmelegedett az idő — olvashatjuk itt —• maga bérelt csónakokat, ladikokat, a legjobb úszó tanulókat magával vitte, és úszóversenyt rendezett, úgy, hogy ne a szeleskedő gyors úszás legyen a verseny célja. A gyengébbeknek, a lankadóknak, bátortalanabbaknak megengedte, hogy csak fogóddzanak bele a csónak párkányába, és pihenjék ki magukat. Ő legfeljebb hanyatt fekve pihent, s leúszott sokszor Szentandrás hídjáig. A fáradtakat felszedte, velük hajtatta a csónakot, velük együtt 220