Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

A „tanítók jogviszonyainak a szabályozására" kijelölt lelkészi bizottság elnöki tisztét is Sexty Oyörgy tótkomlósi lelkészre ruházták, tagjaivá pedig Machula Gábort és iskolai ügyekben jártas vidéki lelkésztársát: a mezőberényi Kutzián Györgyöt és az egyházmegye egyik ,,világi" tagját, Keblovszkyt delegálták. Az egyesületet három tanító képviselte: Kristóff

y és Poszpis szarvasi és Skolka — valószínűleg Sámuel, ki a következő évben került Orosházára az egyházmegye valamelyik községéből. Érdemes felfigyelni arra is hogy a hivatalos iratokban és feljegyzésekben mind Kristóffy, mind Szimonidesz egyértelműen egyházmegyei szervezetnek tartották a Néptanítók Testvéri Szövetkezetét. így fogalmaztak: ,, . . .a nemes buzgósággal folytatott törekvések az esperesség egyes igazgató lelkészeinél (tehát nemcsak az esperesnél ! !) visszatetszést szülétek" (Kristóffy), Szimonidesz pedig azzal vádolta a szervezetet, hogy „illetéktelenül olyan aprólékos és finnyás természetű ügyeket „feszegetett, melyekkel ,,a népiskolákat fenntartó egyházak autonóm jogkörét sértették". Vagyis nemcsak a szarvasiét. Idézeteink az egyesület utolsó éveiből valók. Könnyű és tetszetős, sőt az első hallásra talán még hihető is, egyetlen vaskalapos vezető bűnéül felróni egy kétségkívül haladó szervezet betiltását, ahogyan ezt Szimonidesszel kapcsolatban Benka tette, nem törődve sem a kijelölt bizottság jelentésével, sem az egyházi demokratizmussal (az esperes egyedül nem dönthetett ilyen horderejű ügyekben), sem a Habsburg-abszolútizmus egymás után sorjázó tiltó rendeleteivel. Tudvalevő, hogy I. Ferenc — félve a felvilágosult eszmék térhódításától — már a századfordulón „ki akarta irtani Közép-Európa területéről a könyveket", s ennek érdekében „levélvizsgáló páholyokat" létesített a határállomásokon, továbbá Pozsonyban és Budán. Bolyai Farkasnak is 19 évig kellett várnia Gauss művére ! ! ! Majd ezt követően betiltotta a városi olvasóköröket, az ún. Lesekabineteket, és megszüntetett mindenféle kölcsönkönjrvtárt. Aztán jött a recenzeáló törvény, amelynek értelmében a cenzoroknak felül kellett vizsgálniuk minden régi sajtóterméket, különösen éber figyelmet szentelve azokra, amelyek

II. József és II. Lipót „szabados" korában jelentek meg. Be is tiltottak vagy 2500művet. Adrákói rendelkezések csúcsát azonban az a Sándor Lipót javaslatának szellemében fogant határozat képezte, amely megkövetelte, hogy „a bárki hagyatékában talált könyveket az örökösök csak akkor vehetik át,ha bebizonyítják, hogy tudományos szempontból olvasnak". Nemcsak az olvasóköröket tiltotta be a Ferenc-íéle abszolutizmus — megszüntette az ifjúsági egyesületeket is, amennyiben azok tagjai felvilágosultradikális elveket vallottak. S ugyan, melyik nem volt ilyen, ha úgy akarta az erőt fitogtató, gyáva hatalom ! ? A rendőrminisztérium sorra oszlatta fel a Soproni Magyar Társaság mintájára létesült — főiskolai-líceumi társaságokat, úgy gondolván, hogy vele a forradalmi eszmék és gondolatok terjedésének is útját állja. Parancsba adta, hogy az ifjúságnak nem szabad sem olyan verset szavalni, sem olyan beszédet tartani, amelyben „politikai vonatkozások" van199