Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

gető beadványok mögött. A magyar ellenállástól félő Bécs — a forrongó nemzetközi helyzet láttán — ellenséges érzéssel fogadott és kezelt minden nyelvvel kapcsolatos beadványt, és drákói szigorral igyekezett meggátolni azok törvényerőre emelését. Ferenc király 1807-ben még a magyar nyelvű tanítóképző intézeti oktatásra vonatkozó javaslatot is elvetette, holott a hazai népiskolákban magyar volt a tanítási nyelv. A klérus — a Habsburg-ház leghűbb szövetségese — a protestánsok politikai súlyának megerősödésétől félt, ha a magyar nyelv hivatalos államnyelvvé válik. Még Komis, a'Horthy-korszak egyik vezető kultúrpolitikusa is ekként vélekedett egy, a reformkorral foglalkozó tanulmányában: ,,Ha kálvinista uraink célt érnek, ezzel vége a katolikus egyháznak, s mindazoknak, kik a legmagasabb osztrák ház iránti ragaszkodást fenntartani kívánják". így aztán a klérus, amely önmaga politikai és gazdasági érdekeit is védte — a latin nyelvű hivatalos iratok fordítása komoly jövedelmet jelentett —, „szent nyelvet" kívánt csinálni a latinból, s még 1840 táján sem javasolta ,,a minden tárgyra kiterjedő magyar nyelvűség bevezetését". Azok ellen, akik szakítva a régi gyakorlattal, magyar nyelven mertek tanítani, szigorú vizsgálatot indított (pl. 1833: Szeged, kegyesrendi főgimnázium), és őket ,,a latin nyelvű oktatás visszaállítására" kényszerítette, esetleg állásaikból elmozdította, vagy alacsonyabb szintű intézetbe helyezte át, mint 1837-ben Czuczor Gergelyt, ki mindöszsze 1 hónapig taníthatott a győri királyi (kat.) akadémián. Ekkor „főigazgatója égető szükségből visszahívta" a gimnáziumba. E tények ismeretében még jobban becsülnünk kell a mezőberényi esperességi főgimnizium magyar nyelvű pedagógiai tevékenységét, amelyről többek között így ír Kazay Károly a Tudományos Gyűjtemény 1826-os évfolyamának Jélességek című cikkében: ,,Ezen oskolában annak 1803. esztendőben (valójában: 1802) lett felállításának idejétől fogva, elsőbben is a nagy számmal ide sereglett Helvetziai (kálvinista) Vallású nagyobb Tanulók által taníttatott a Magyar Nyelv és Literatura hét egész esztendőknek elfolyása alatt, amidőn 1810. esztendőben tsupán a Nemzeti nyelv eránt viseltető szeretet tüzétől hevittetvén T. T. Berey István úr, a Helybéli Reformata Sz. Gyülekezetnek érdemes Lelki tanítója nem tsak a Magyar Nyelvnek, Literat urának, hanem tudományos dolgoknak, úgymint Magyar Ország Históriájának, Statistikának ós Geographiának Magyar nyelven való tanítását önként vállalta magára. Melly közhasznú tanítását a minő nagy kedvvel és tűzzel, ugyan ollyan sikerrel és haszonnal folytatta azon érdemes Férjfi, mellynek a hasznos következése lett, hogy több tót és német születésű ifjak annyira megmagyarosodtak, hogy mind a hangejtésre, mind a Magyar kifejezésekre nézve született Magyaroknak tartatnának". A kiemelkedő eredményről személyesen is meggyőződött „Méltóságos Aszódi Báró Podmanitzky János úr, a Nagy Tiszteletű Békés-Bánátusi Esperestség akkori Inspectora", aki — erről fentebb szóltunk is — egyrészt a végzett teo192