Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

tott épület ,,utcára néző homlokzatát 11 ablak ékesíté", ami azt jelenti, hogy az emeleten jól elfértek volna csakugyan — egyéb oktatási rendeltetésű helyiségek mellett — ,,az alkalmazott tanárok lakásai" is. A remények eltűntével jogosan bíztak a gyengén fizetett nevelők abban, hogy majd az összehasonlíthatatlanul jobb anyagi körülmények között é]ő és működő szarvasi iskola megoldja az ő fájó lakásgondjukat is. Bár a tanulmányíróknak a könyvtárra és a szertárakra vonatkozó közlései eléggé ellentmondásosak, egyértelműen leszögezhetjük: egyik sem szolgálta kellő hatékonysággal a korszerű oktatás kívánalmait Mezőberényben. Ez annál szomorúbb, minthogy a kimutatások tanúsága szerint kezdettől fogva egészen 1817-ig, vagyis a napóleoni háborúkat követő dekonjunktúra kezdetéig minden gazdasági évet jelentős nyereséggel zárt az iskolai gondnokság. Ésszeszerűtlen volt ez a túlzott takarékosság. Nem tudni, mire kuporgatták a pénzt, hiszen nem szerveztek új tanári státust, nem kezdeményeztek új építkezést sem, sőt még az Oertel Zachariás-féle ház árának a folyamatos törlesztése sem okozott nehézséget. Tény, hogy jóval többet fordíthattak volna az oktatás eredményességét elősegítő nevelői és ifjúsági könyvtár, illetve a szertárak szervezésére és tudatos gazdagítására. A minőségi munka javítására. Az egyházmegye ugyan megvásárolt jónéhány kötetei az Institutum Tessedikianum könyveiből, sőt átvette Machula Gábor végrendeletileg reá hagyott könyvtárát is, ezzel azonban nem teljesítette még ez irányú feladatait. Nem lett velük sem elég szakszerű, sem elég gazdag a könyvtár. Képtelen volt kiszolgálni, talán még felkelteni is a többségében nemzetiségi területekről verbuválódott szlovák, német, délszláv — és természetesen a magyar családokból származó tanulóifjúság érdeklődését és szellemi igényeit. Dicséretes dolog persze, hogy a tanárok —• akár Kis János szuperintendens visszaemlékezései szerint a soproniak — saját könyveiket is kikölcsönözték a legkiválóbb diákoknak. Ez azonban nem válhatott minden tanulóra érvényes általános gyakorlattá, s nem menthette fel az iskolabizottságot a könyvtárfejlesztés kötelezettsége alól. Hogy milyen lehetett a mezőberényi iskolai könyvtár állag Vajda Péternek az 1844. tavaszelő 3-án tartott 21. dalnapi beszédéből következtethetünk. Még ekkor is ekként jellemezte: „Ezen könyvtár csekély, s az egész városban nincs könyvtár, melly a közszükségnek csak némileg is megfelelne". Azért jöttem ide, hogy,, embereket, hazafiakat neveljek. Hoztam magammal jóakaratot. . . Hoztam könyvtárt (állományát 1500 kötetre taksálta), mellyet izzadsággal szerzek magamnak, s mellyben ezer és több forintjaim feküsznek . . . E könyvtárt megnyitám tanítványaimnak, sőt megnyitám a közönségnek, és olvasói jó számmal vannak. Ha e könyvtárhoz hozzáveszem a gymnasiumét is : van ollyan könyvtárunk, melly alapnak, magnak elegendő, melly szaporítás által mérsékelt kívánalmainknak meg fog felelni". A szertárak helyzetéről még kevesebbet tudunk. Benka szerint a Wenck189