Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

megyéből sereglett Berénybe. Vagyis nemcsak az Alföld és a Duna—Tisza köze (Bács, Békés, Csanád, Pest), hanem Észak-Magyarország (Gömör, Heves, Hont, Liptó, Nógrád, Nyitra, Pozsony, Sáros, Turóc), sőt a Dunántúl (Veszprém, Vas) és Dél-Magyarország (Szerem, Temes, Torontál) megyéi is küldtek tanulókat. Feltűnő, hogy a szomszédos Arad megye nem, holott 1—2 évtized múlva, amikor a viszonylag sok evangélikus iskolával bíró Észak-magyaroszági lutheránusok érdeklődése nagyon megcsappan Mezőberény iránt, innen és Temesből jöttek a legtöbben. Az időközben lezajlott ez irányú átrétegezodes nagyságát a következő számadatok igazolják: 1803/04 1833/34 0/ o/ /o /o Összlétszám 62 100 131 100 Tiszántúlról és a Duna-Tisza közéről jöttek 38 61,3 126 96 Felvidéki megyékből 21 33,9 5 4 Dunántúli megyékből 3 4,7 — — Az iskolai statisztikákból tökéletesen kiolvasható, hogy a Békés-bánáti esperességi gimnázium körülbelül a 20-as évektől kezdve igazolta maradéktalanul létjogosultságát, és valósította meg Klaniczay János álmát. Ekkorra vert végérvényesen gyökeret, és vált a Tiszántúl méltán kedvelt és elismert evangélikus tanodá]kvéb. A húszas években — kizárólag az éveleji kimutatásokat véve figyelembe — összesen 1458 diák látogatta, s ez már elfogadható — évenkénti 145,8-es átlagot jelent. Nem azt mondjuk, hogy ezzel teljesen felnőtt Pozsony, Sopron vagy Eperjes mellé. Velük nem versenyezhetett, hiszen ezek a főgimnáziumok — líceumi, főiskolai tagozataik révén — az alföldi ifjaknak továbbra is kedves diáktanyái maradtak. Csak azt mondjuk, hogy az egyre nagyobb és nagyobb tekintélyre és jelentőségre emelkedő berényi iskola komoly szerepet játszott a Tiszántúl kulturális fejlődésében egy olyan korban, amelyben a középiskolai oktatásnak szinte kizárólagos feladata: ,,a tudós pályára indult ifjaknak célszerűleg képezhetése" volt, és amelyben a „tudós emberfők sokaságának" történelmi és társadalmi szükségessége csak kevesek tudatáig ért el. A reálpolitikusok — de még az 1848-as középiskolai reformtervezet is — azt a nézetet képviselték, hogy „nem ... a sok, hanem a jól rendezett középtanodákban áll a jövő tudós osztályok biztos alapja". Arra vall ez, hogy sokan még a polgári forradalom lázaslelkes évében, 1848-ban sem ismerték fel a kor parancsát. Azt tudniillik, hogy az értelmiségi munkaköröket szélesíteni és gazdagítani s az értelmiségiek számát tetemesen növelni kell. Ugyanakkor joggal illeti dicséret a mezőberényie185