Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
Lajos — Bittó Sándor kornádi református lelkész testvéröccse, ki mélyen felháborodva a helybeli lányok táncmulatságán, maró gúnnyal olyan Farsangi dal-t írt e nemzeti gyászt sértő felelőtlenség miatt, hogy a névtelenül megjelent, kézről kézre terjedő verset sokáig Petőfiének tulajdonították: Táncoljatok lányok! Táncoljatok! Hisz úgyis már rég nem táncoltatok ! Magyarország vigalom színhelye — Éppen most van a táncnak ideje ! Bált rendezni, most, mikor Aradon és Pesten a vértanúk ,,az osztrákok kötéltáncát járják! ?". S végül volt Sorsich Albert (Antal?) lelkiismeretes gyöngyösi házitanító. Ez alatt sokáig kerestette reménytelenül Haynau és Bach. Neve felkerült az in effigie kivégzett hősök bitófájára és a rendőrnyomozók tehetetlenségének bizonyságaként arra az 1850. július 8-án kelt 2384/850. számú alispáni aktára is, amely a „külföldre menekült, s a felhívásra haza nem tért forradalmárok" névjegyzékét közölte. A 43 forradalmár nevét tartalmazó kimutatásban olyanokkal együtt szerepelt, mint Almássy (Balogh) Pál, Batthyány Kázmér, Csernátoni Lajos, Egressy Oábor, Oorove István, Ouyon Richárd, Horváth Mihály, Irányi Dániel, Jósika Miklós, Kmetty György, Lányai Menyhért, Madarász László, Oroszhegyi József, Perezel Mór, Rákóczy János, Táncsics (recte: Stancsics) Mihály, Teleki László és Vukovics Sebő (Sabbas). Szerencséjére csak a dühöngő vihar elültével a számonkérés vérszomjas időszakának elmúltával jöttek rá rejtekhelyére. Gyöngyösi házitanító volt ekkor. Értesülvén, hogy nyomában vannak, régi eperjesi barátja, Vachott Sándor rédei birtokára menekült. Itt fogták el. Rejtegetésóért Vachottot a pesti Újépületbe vitték, hol —nem bírván el a zaklatásokat — megőrült, őt életfogytiglani börtönnel sújtották, s a königrätzi (Hradec Kralove) várba zárták. Itt találkozott utoljára volt feleségével, ki „mint egy Dobónak, istenült leánya", egyetlen gyermekével meglátogatta. Feledhetetlenül szívbemarkoló volt a perc : Rám borult a gyermek angyali fejével, S egy csókot csattantott apjának láncára; Szeme harmatos volt, — mint mikor a bimbó Először fakad fel a nap sugarára. Többé őt se látta. 172