Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

A gyulai vár költészete A mai értelemben vett Békés megye első számottevő kulturális emlékei egyetlen fennmaradt vizivárunkhoz : a gyulai várhoz kapcsolódnak. Ennek szerepe különösen az ország három részre szakadásával, azaz a XVI. század második negyedében nőtt meg. Ekkorra ugyanis a több mint egy évszázadon át húzódó, kiváló olasz építészek irányítása mellett folyó fejlesztésekkel, erősítésekkel, továbbá a katonai létszám emelésével Gyula a végvárrendszer másodrendű erődjévé lett. Nem tévedésből írta a nádornak Verancsics egri püspök 1558. november 24-én kelt levelében : „Gyula Egernek legnagyobb és legszerencsésebb fekvésű külvára és védőbástyája . . . , ha ezt is elveszítjük, a Tisza partjáig minden veszve van ; ez a nagy kiterjedésű föld megrakatik török kastélyokkal, őrséggel, s akkor hogyan nézünk mi egriek a török újabb hadjárata elé ?" Igen, ekkor már Egernek nem volt más elővára. Délen a török előnyomulásával a Maros lett a határ, s a portyázó törökök olyan várakat tudhattak a magukénak, mint Lippa, Temesvár, Csanád és Arad, míg Gyula közvetlen védelmét mindössze néhány kisebb erőd: Világosvár (a Báthoryak fészke), illetve Borosjenő, Pankota és Dézna — e három egy kapitány vezetése alatt — biztosította. Gyulát az erdélyi fejedelemség többször igyekezett megkaparintani magának. Sajnos, sikertelenül, pedig ezzel az erdélyi fejdelmek portának fizetett adójával talán vidékünk is megszabadulhatott volna a súlyosabb török pusztításoktól, így aztán a várat a XVI. század közepére csaknem minden oldalról ellenség vette körül. Nyugat felé a Tisza képezte a határt a török hatalommal szemben, északon ugyan állt még Eger, de Nagybecskerek, Szeged és Szolnok már a töröké volt, bennük a bégek parancsoltak, akiknek portyázó csapatai nyakra-főre betörtek a gyulai vár fennhatósága alá tartozó területre ; megzsarolták a népet, és idegesítették az őrsereget. Valójában Csongrád, Torontál és Szolnok megyék közigazgatása is megszűnt a sűrű betörések hatására. A nagy terület lakóit csak akkor lehetett fizetésre kényszeríteni, ha a kapitányok tisztjei személyesen jelentek meg, és katonáikkal kíméletlenül bevasalták az adót. A király, akinek kötelessége lett volna, hogy a várat anyagilag is támogassa, nem törődött vele. Mágocsy Porkoláb Gáspár azt panaszolta el pl. Schwendi kassai főkapitánynak, hogy amíg ő volt a gyulai kapitány (1554—59), mindössze 10 000 Ft-ot kapott az udvartól, a többi költséget ő maga fedezte. Na, 13