Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

teni kell, és belvízcsatornáinak egy részét vízszolgáltatásra is alkalmassá kell tennie" (19.) E határozat nyomán 1932-ben 13 km-rel hosszabbították meg a Gyulai Főlecsapoló Csatornát, ,,mert a csatorna kis és apró birtokok közt vezet, ahol a nálunk kedvelt bolgárrendszerű öntözésnek fejlődésére lesz kihatással" (20). A belvízcsatornáknak az öntözésekbe való bekapcsolása azt jelentette, hogy azok a nyár során öntözővizet szállítottak, egyéb időszakokban pedig belvizet. Az öntözők szempontjából ez a megoldás azért volt hátrányos, mert a belvízcsatornákból gyakran több méter mélységből kellett a vizet kiemelniök. A társulat szempontjából is hátrányos volt ez a megoldás, mert a csatornák rongálódásával és feliszaposodásával járt. E hátrányok megszüntetését, egyúttal a kisöntözések fejlesztését és koncentrálását kívánta szolgálni Kienitz egyik 1935. évi javaslata (137), amely szerint a vizet nagy teljesítményű szivattyúval csak egyszer kellene kiemelni a folyóból, és azt továbbvezetni a terep legmagasabb vonulatain építendő csatornákban. így az öntözők gravitációs módon juthatnának vízhez birtokuk közvetlen határán, és megtakaríthatnák az egyéni vízkiemelések költségeit. Az elgondolás nem valósult meg, mert ehhez tagosításokra, új utakra és vízelvezető árkokra lett volna szükség. Mindehhez a társulat és az öntözők anyagi ereje, valamint a szükséges kisajátításokkal kapcsolatos jogi lehetőségek és költségek nem voltak elegendőek. A csatornahálózatot tehát az eredeti elgondolások alapján bővítette a társulat. A munkálatok eredményeként — az Élővíz-csatornát és a Gerlai holtágat is beszámítva — 1935-ben 103 km (137), 1936-ban 105,3 km hosszúságú csatornahálózatban szolgáltatott öntözővizet a társulat Gyula és Békéscsaba térségében (138). Ily módon lehetővé vált az Élővíz-csatornától és a Gerlai holtágtól távolabb fekvő területek öntözése is. A gyulai és a békéscsabai öntözések támogatására az állam 1936-ban 100 ezer pengő összegű kölcsönt utalt ki a társulatnak. A kölcsönből az uradalmak közvetlenül részesültek, a kisöntözések csak közvetve. Ezt a szétosztási módot a társulat azzal indokolta, hogy ,,. . . az egész kölcsönműveletnek a célja részben a munkanélküliség enyhítése volt. Hogy azonban (a társulat) ezen érdekelteken is segítsen, az öntözések fejlesztésére felvett összegből több motor és szivattyú vételére, illetve elkészítésére adott az igazgató-főmérnöknek felhatalmazást" (21). A kölcsönből a társulat 1936-ban számos szivattyút vásárolt, illetőleg állított elő házi műhelyében, és azokat mérsékelt használati díjért kertészeknek kölcsönözte ki (138). Az akció sikerét bizonyítja, hogy a társulat 1936-ban 178 esetben (24), 1938-ban 220 esetben adott ki kölcsön szivattyúkat (22), 1944-ben pedig 36 motort kölcsönzött ki (23). Azzal a meggondolással, hogy ,, . . . sok olyan gazda van, ki szívesen rendezkedne be öntözésre, de nincs annyi tőkéje, hogy az ablakokat be tudná szerezni" (24), a társulat 1937-ben 300 melegágyi ablakot készíttetett el, és azokat részletfizetésre, vagy mérsékelt használati díj ellenében szétosztotta a kertészek között. Ez is sikeresnek bizonyult, mert még 1943-ban is újabb 233 ablakot osztott szét a társulat (25). Az ilyen akciók nyomán Gyula környékén 1937-től erőteljesen kibontakozott a melegágyi zöldséghajtatás is (147). A gyulai és békéscsabai öntözések számát és területét a 13. táblázat adatai mutatják be (284, 137, 138, 139, 26, 27): 87