Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

1. A VÍZRENDEZÉSI ÉS VÍZHASZNOSÍTÁSI MUNKÁLATOK ÁTTEKINTÉSE A XVIII. SZÁZAD VÉGÉTŐL A FELSZABADULÁSIG A Tiszántúlon a vízrendezési munkálatok alig két évszázados múltra tekintenek vissza. Az elmaradás a feudális termelési viszonyokkal, az alacsony népsűrűséggel, a fejletlen műszaki és gazdálkodási színvonallal, a vízfolyások rendezetlenségével, eliszaposodásával és bonyolultságával magyarázható. A török megszállás alatt és után elnéptelenedett terület újbóli benépesítése, hasznosítása és a vízfolyások kiáradásaitól való részleges elhódítása a XVIII. század első felében indult meg. A térségben ekkor főként pásztorkodás folyt, a szántóföldi művelésbe vett területek jelentéktelenek voltak, csupán a helyi szükségletek kielégítésére korlátozódtak. A vízfolyások csupán a halászat, a vízi szállítások és a vízimalmok érdekeit szolgálták. A XVIII—

XIX. század fordulóján felmerült ugyan az öntözésben való hasznosításuk gondolata is (pl. Tessedik Sámuel és Vedres István írásaiban), ez azonban nem jutott el a megvalósulásig. 1.1. Az első vízrajzi felvételek, vízrendezési és hasznosítási tervek és munkálatok A folyószabályozás előtti időkben a Körös—Berettyó-völgyben rendszeresek voltak az árvizek. Nagy pusztításokat végzett pl. az 1816. évi árvíz, melynek hatására 1818—23-ban a Körösökről és a Berettyóról elkészültek a szabályozásokat megelőző vízrajzi felvételek és rendezési javaslatok. A munkálatokat Huszár Mátyás, Vásárhelyi Pál és ifj. Tessedik Sámuel vezette. Rendezési javaslataikból csupán annyi valósult meg, hogy az érdekelt helységek 1829— 50-ig hevenyészett Körös-gátakat és a helységeket védő körgátakat építettek, a vizek gyorsabb és zavartalanabb lefolyása érdekében folyómedreket tisztítottak, többé-kevésbé sikerült átvágásokat létesítettek, a medrekből malomgátakat és a partokról vízimalmokat távolítottak el (97). A Körös—Berettyó-völgy egységes rendezését a terjeszkedő szántóföldi művelés és különösen az 1855. évi árvíz pusztításai sürgették. A térség vízszabályozási, lecsapolási és ármentesítési terveit Keczkés Károly és Bodoki Károly készítette el 1855-ben. Terveikben a korábbi Körös—Berettyó-felmérések anyagát és a Széchenyi—Vásár helyi-féle Tisza-szabályozási elveket is felhasználták (97). A munkálatok 1856-ban indultak meg, és kisebb nagyobb megszakításokkal az 1900-as években fejeződtek be (94, 97). A vízrendezési munkálatok eredményeként a Körösök és a Berettyó hossza 1003 km-ről 459 km-re csökkent (163), és közel 600 ezer ha mentesült az időszakos és állandó vízborításoktól (98). A Tisza vízrajzi felvételeit Lányi Sámuel készítette el 1833—44-ben. A felmérésekkel egy időben készültek el a Tisza völgy egységes szabályozási ós ármentesítési tervei Vásárhelyi Pál vezetésével. Széchenyi István kezdeményezésére a vízrendezések központi irányító szerveként 1846-ban megalakult a Tiszavölgyi Társulat (63). A Tisza-szabályozási munkálatok 1846-ban indultak meg, a szabadságharc alatt megtorpantak, majd 1850-ben folytatódtak, az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa hatására ismét megtorpantak, majd foly11