A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Kiss István: Új algák elnevezése Békés megyéből, Orosházáról és Orosháza határában lévő területekről

egymást követő évben be szokott következni, de úgy, hogy közben előfordulhat egykét olyan év is, amikor nem volt lényegesebb belvízkár. A vizsgált évsorozatban ilyen rendkívüli évjáratok voltak 1919—24, 1939—42, valamint 1966—68 között." Az említett évjáratok a Dél-Alföldön is nagyon belvizesek voltak. Megemlíthetem még, hogy az Orosháza és Pusztaföldvár között kanyargó Harangos-ér 1956 tavaszán-nyarán is igen erősen „kiöntött". Kienitz megállapításai a meteorológia oldaláról a valóságot tükrözik, s a meteorológiai előrejelzés segítségét a hidrológusok is igen nagyra értékelik. Az is bizonyosnak tekinthető, hogy a legtöbb esztendőben a szikes tavak vizének legnagyobb részét a csapadék felületi összegyülemlése adja. A teljességre való törekvés azt a véleményt is hangoztatja, hogy a helyi csapadék felületi összegyülemlése mellett a talajvíz áramlása és helyenkénti felületre jutása, felfakadása vagy feltörése is szerepet játszik, sőt néha-néha az árvíz jellegű belvizek létrejöttében döntő szerepű. Idős földművelőktől a harmincas években többször is hallottam, hogy „...a nagyvizek a föld alatt jönnek valahonnan". Úgy gondolom, hogy e hagyomány napjainkban is tanító szerepű, hosszú idők olyan tapasztalatait sűríti magába, amelyeket jó valóságérzékkel gyűjtöttek össze és származtattak át a letűnt századok éles szemű névtelenjei... A belvízkérdés talajtani és hidrogeológiai oldalról történő kutatásában Kreybig Lajos akadémikus munkássága úttörő jellegű. Kreybig számításokkal mutatta ki, hogy a Békés—Csanádi-löszhátra hullott csapadékból az ismert és Kienitz által is említett 1942-es nagy belvíz keletkezését nem lehet megmagyarázni. Erről az előbbiekben Békés megye jellemzésekor már szóltam, de az ott mondottakat még ki kell egészítenem Kreybig azon megállapításával, hogy „...a Békés—Csanádi-löszháton a vízkárok okait legfőképpen az altalajvíz-feltörésekben kell keresnünk". Ide vonatkozóan ugyancsak nagyon lényeges Kreybig azon megállapítása, hogy 1942-ben a mélyen fekvő Berettyó és Körös, valamint a Maros és a Tisza völgyeiben alig voltak vízkárok, míg a 10—20 méterrel magasabban fekvő Békés—Csanádi-löszháton kataszfofális árvíz keletkezett. Kreybig saját szavaival (31): „...1942-ben a fölös víz okozta károsodás sok helyen közvetlenül árvizek formájában nem az említett, sokkal mélyebben fekvő folyóvölgyekben jelentkeztek, amelyeknek talajai rendkívül kötöttek és rossz vízvezetők, hanem a térszínileg magasabban fekvő, kitűnő vízvezető és befogadó képességű Békés—Csanádi löszhát táján állottak elő." Engedtessék meg, hogy ide csatlakozva orosházi—pusztaföldvári vonatkozásként még a Harangos-ér vízjárásáról is szóljak, amely ugyancsak megerősíti Kreybig hidrogeológiai felfogását. Ezt az eret, egykori ősfolyócska medrét, az Orosházáról Pusztaföldvárra vezető műút ma is átszeli, korábban pedig északibb részén az ún. Göbölyhajtó-út is áthaladt rajta. Mindkét szakaszát jól ismerem, tavaszi—nyári időben hetenként legaálbb egyszer jártam rajtuk, s az ottaniaktól is sokat megtudtam róluk. A Göbölyhajtó-út melletti északibb szakasza kevésbé ismert a hidrológusok előtt, pedig ez a tanulságosabb, ezért a következőkben röviden erről szólok. A Harangos-érnek a Göbölyhajtó-út melletti északi szakaszán a rónaságból feltűnően kiemelkedő magaslat fekszik, amelyet a régi népnyelv, s ennek nyomában a részletes térkép is „Forrás-halom" néven illet. E magaslat lábánál fekszik egy szikes tavacska, amelyet a nép régebben „Forrás laposa" néven emlegetett. Veres József, Orosháza korábbi történetírója is ezen a néven említi Orosházáról szóló munkájában (48). E tavacska vize nyáron legfeljebb 1—1,5 m mély volt, s a környékbeliek a húszas évek elején kenderáztatásra használták. Az ottaniak szerint ezen a részen volt a hagyományban emlegetett török-világbeli kút, amelyről édesapám Harangoskút с költeménye egyik versszakában a következőket mondja: 350