A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

Kedves, enyhe levegő, visszasétálunk az udvarba. A tetőn a galambok raja ül, s ahogy felrebben, a felhőkkel versenyez. — Jaj, ezek az édes szép tyúkok ! — Pi, pi, pi, pi, pi, pü... És a tyúk, valahány, eszeveszetten rohan elő, mint egy megmozdult tarka vihar. A kacsák utánuk hasalnak, a ludak most is csak nyakukat nyújtogatják, mint a képviselők. Egy öreg tyúk csak idepislant, vár, érdemes-e megmoccanni. — Ez egy vén tyúk, ez már kitanult. — Tán Pesten járt? — Hány kutyája van? — Kettő. — Úgy ugatnak, mintha tízen volnának. Középen elhanyagolt díszkert, a tyúkok minden szál füvet s virágot kiettek, csak a puszpáng bokor bírja, kopottan, kócosan. Még a lekvárfőző katlan is megsínyli a hordát, a pulykák neki állanak, s eszik a meszet. — Tojni készülnek. A tornác felett magas rúd: rádió. S milyen szép a konyha, tágas, világos, fehér, fényes edények, ragyogó cserepek. A gazdasszony szól : — S becsurog a víz. — Jesszusom, nem lehet rajta segíteni? — A kis háziasszony nagyot néz, s mutatja, hogy a csapon csurog be : vízvezeték van. Nagy nevetés, a tornác mocskos, de vidám, ennyi fehér s tarka néptől. — Nem fél a kanpulykától?... Meg szokta csípni az idegent." A közvetlen hangvételű derűs riport szép példája Móricz realista ábrázolásának. Hiteles itt minden! Az apró részletek realizmusa teszi azzá: a pár vonással felvázolt pillanatképek, a néhány szóval és gesztussal bemutatott szereplők s mindenekfölött a paraszti életforma precíz ismerete. A tehetős gazda bajusz alatti mosolya, pajzán gondolkodása és magabiztos, de nem hivalkodó fellépése; kis feleségének találós kérdésekhez hasonló rébuszos beszéde és szemérmes visszahúzódása; s mindezek nagyszerű ellenpólusaként az író feleségének, a fővárosi művésznőnek naiv csodálkozása a számára idegen miliőben. S mindez alig 80—100 sorban! Nyugodtan elfogadhatjuk a magunkénak! Sajnos, Móriczék kedvező hangulatot keltő, lelkes hangú előadásának nyugodt harmóniáját hamarosan egy kellemetlenkedő disszonáns akkord zavarta meg. Február 24-én az Orosházi Friss Hírek L. jelige alatt (Litterati Végh László?) Móricz Zsigmond azt üzente címmel egy az író családi életét sem kímélő, támadó cikket közölt le, amelyben L. saját tehetetlenségéért (nem volt képes egy tolakodó kullancsembertől, a Móricz összes műveit kiadó cég agresszív ügynökétől megszabadulni) érthetetlenül Móriczot kezdte ki, és helyezte „vád alá". Vádja nevetséges, módszere alpári és undorító volt. Ha önmaga ötlete volt, úgy tragikomikus is, minthogy az író nem szerette az ügynököket: „Én nem tudom, milyen társadalmi propagandára gondolsz, írta Balogh Edgárnak, aki arra ajánlkozott, hogy a Kelet Népe számára előfizetőket gyűjt. Egyáltalán nem kell a pénzen vett előfizető. Én az ügynököknek nem adok pénzt. Az előfizető elvbarátok közül kell, hogy kikerüljön, mert a lap nem is való azoknak, akik be szoktak dűlni az ilyen gyűjtőakcióknak".

18 Idézetünk alapján világos a képlet. Móricz megígérte a kiadónak, hogy minden helyen összeíratja név szerint is hallgatóságát, hogy megjelenő könyveit mindenekelőtt az ő demokratikus elveivel szimpatírozó, értő olvasók vegyék meg. A könyv 255