A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

Tudjuk, hogy irodalmi olvasmányok iránt nehéz felkelteni gazdatársadalmunk érdeklődését, s a legnagyobb írók sohasem rendelkeztek akkora élelmességgel, olyan önmagukat adminisztrálni tudó készséggel, hogy írásaik elterjedésének megfelelő propagandát csináljanak. Mi most arra kérjük Orosháza és a környék szépérzékű gazdatársadalmát, különösen a nőket, jöjjenek el arra az előadásra (a pontos idejét közölni fogjuk), melyen szemtől-szembe láthatják őt, élőszavát hallhatják a zamatos színes magyar írás mesterének, gyönyörködhetnek pompás, élvezetes előadásában, aranyos, derűs humorában. Hisszük, hogy az ő személyének varázsa megszeretteti a gazdatársadalommal is azt az irodalmat, mely a föld népének szeretetéből virágzott ki, amely már régen naggyá és halhatatlanná avatta Móricz Zsigmondot." A szuperlativuszokat használó cikk írója — látszik — értő olvasója volt Móricznak. Jól jellemezte írásművészete alapvető vonásait, tisztelte és szerette paraszttörténeteit. Ez magyarázza, hogy elsősorban az orosházi gazdatársadalom figyelmébe ajánlotta az előadást. Ezzel a tettével szinte egyedül állt a megye újságírói között. A békéscsabai Körösvidék cikkírója pl. egyenesen zártkörűnek, „az intelligencia és a tehetős polgárság" exkluzív rendezvényének deklarálta Móriczék irodalmi estjét,

9 s ezzel a városháza dísztermében tartott előadásról szinte eleve kizárta mind a kevésbé tehetős iparosokat és kereskedőket, mind a kis- és középparasztokat, nem beszélve a munkásokról és az agrárproletárokról. Móricznak pedig egyenesen az volt az óhaja, hogy „ne legyen a dolog elzárva az emberek elől. Ne legyen drága : két pengő, egy pengő, ötven filléres jegyek legyenek", ahogyan ezt Endre Béla hódmezővásárhelyi festőművész barátjának január 31-én (vagyis közvetlenül elindulása előtt) írt leveléből tudjuk.

10 Mélyen elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az orosházi cikk írója egyetlen szóval sem utalt a lényegre, a Julianus barát utazásai Szlovenszkóban, Ruszinszkóban és Erdélyben című Móricz írásra. Nem kétséges pedig, hogy Móricz számára ez volt az igazán fontos. Miatta vállalta a sok-sok töredelmet, az alispánok és főszolgabírók okvetetlenkedéseit, a sajtótámadásokat. Január közepén pl. így vallott Juhász Gyulának felolvasó estje és a Julianus barát szerepéről és rendeltetéséről : „Az est a magyarság érdekében volna : mert ha volt valaha írás, amely azt a célt szolgálta, akkor ez az".

11 Valóban bátor írás, igazi tett volt — szelet vetett és vihart aratott. Nem csoda: a revíziós politika uszításával, elfogult téziseivel szemben követelt józan megértést és megbékélést az ún. utódállamokkal. A kor legégetőbb, legközpontibb kérdését feszegette. Azt, amelyet általános érdekűvé emelt a magyar politikai sajtó. Olyan kérdés volt ez, amelyben pro vagy kontra mindenkinek állást kellett foglalnia. Reá hivatkozva kellett volna hát hírverést csinálnia a cikkírónak ! Tudnia kellett, hogy ez a műsor fő száma. A másik lap : az Orosházi Friss Újság hírközlője már négy nappal korábban így emlegette. Kényes témának érezte talán, s ezért helyezkedett az újságíró a kényelmes „ne szólj szám — nem fáj fejem" alapállásra? Vagy hallott már valamit arról a koncentrált támadásról, amelyet a hivatalos sajtó zúdított Móricz nyakába szlovákiai és erdélyi útja meg a Zeneakadémián tartott előadása után? (ennek a műsorával szerepelt a vidéki utakon is !) Tény, hogy ,,¥." nem játszotta ki a propaganda legfőbb ütőkártyáját : nem szólott semmit az író közérdekű politikai kérdéseket boncolgató, nagy érdeklődésre számot tartó írásáról. Február 1-én mindkét helyi lap adott tájékoztatást a szerzői estről. Közölték azidőpontot és az előadás helyét, utaltak arra, hogy a rendezésre a Filharmonikus Társaság vállalkozott. Mitlasvoszky lapja még a helyárakat is tudatta az olvasókkal. Igen örvendetes módon mindkettő tartalmazott több-kevesebb utalást a Julianus barát utazásaira is. 241