A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Jároli József: Orosháza népesedéstörténetének néhány kérdése a XVIII. században

Orosháza népesedéstörténetének néhány kérdése a XVIII. században JÁROLI JÓZSEF 1. Az össznépességszám alakulása Orosháza népesedéstörténetének teljes feltárása még a jövő kutatásainak dolga. Jelen esetben a XVIII. századra korlátozva vizsgálódásainkat, arra keresünk választ, hány lakosa volt a községnek 1744—1787 között, és hogyan alakultak a demográfiai viszonyok. A XVIII. században hivatalos statisztikai szervezet Magyarországon nem működött. Mária Terézia az 1770-es években tett kísérletet arra, hogy az egyházak és a megyék közreműködésével az abszolutista állam képet kapjon az ország népességének állapotáról.

1 Majd II. József rendeletére katonai segédlettel 1784—87 között az egész országra kiterjedő népszámlálást hajtottak végre.

2 Ennek fennmaradt adatsorai nyomtatásban is népvilágot láttak. Azonban sem a Mária Terézia által elrendelt lélekösszeírások, sem a II. József kori népszámlálás nem a korszerű statisztika módszereivel készültek. Ezért csupán más forrásokkal egybevetve használhatók adatsorai. A lakosságszám megállapítására ezért a korabeli adóösszeírásokat, a Mária Terézia-féle úrbérrendezés úrbéri tabelláját és az orosházi evangélikus egyház anyakönyveinek adatait is felhasználtuk.

3 Az anyakönyvekből a születések, házasságkötések és 1771-től a halálozások adatait kigyűjtve és feldolgozva a demográfiai viszonyok alakulásáról kapunk, főleg a XVIII. század második feléről pontos képet. Orosháza 1744. április 24-én települt újjá a török hódoltság után. A letelepedés körülményeit az 1744. szeptember 3-án tett első keresztelési bejegyzéssel megnyitott orosházi evangélikus anyakönyvben Horváth András lelkész írta le.

4 Latin nyelvű históriájában elmondja, hogy a lakosok a Tolna megyei Zomba községből költöztek át 1743-ban a Tiszántúlra, majd a mai Békéscsabán laktak közel egy évig, onnan költöztek át az orosházi pusztára, miután Harruckern Ferenc földesúrral szerződést kötöttek a területen való megtelepedésről. „A gyarmat csakhamar hetven párra szaporodott" — írta a lelkész 1744. szeptemberében. A párok mögött azonban aligha feltételezhetünk csak 2—3 főből álló családot. Miután a családok pontos nagyságát nem ismerjük, így a lakosság számára e hozzávetőleges családszámból következtetni nem tudunk. Hajdú Mihály kutatásai alapján tudjuk, hogy a kortársi feljegyzés szerint Zombáról Békés megyébe költözők maguk sem voltak őslakók legutolsó lakhelyükön. A korabeli adóösszeírások, a zombai anyakönyvi adatok összevetésével azt állapítja meg, hogy Sopron, Vas, Győr, Tolna, Somogy megye volt az Orosházára költöző családok eredeti származási helye, ahonnan Zombára, majd Orosházára költöztek.

5 A kapcsolat a Dunántúlról Békés megyébe költözők és eredeti származási helyeik között később is fennmaradt. Már Horváth András feljegyzése utal azonban arra is, hogy az első letelepülők között nemcsak zombaiak voltak. Hajdú Mihály véleménye szerint az összeírások és az anyakönyvek névanyaga alapján még 1751-ben 23