A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

meg a hazáért. Vittorio temetőjében, 36 számú sírba temették. Legyen neki boldog nyugvása az Úrban az ő Hazáért való önfeláldozásáért. — Nála talált tárgyak következők: egy levél, bőrerszény, egy ezüst lánc, egy bronz érem, egy bicska, két darab cigaretta spüchni, 77 korona 1 fillér pénzösszeg. — 506 Tábori postaszám, ahonnan írták. Ez volt a fordítása a német nyelvű értesítő — lapnak. — Es ez volt a gyászbeszéd Jóapám felett. És akkor keserves sírás volt a tóparti tanya gerendás szobájában. Hárman sírtunk, egy szerencsétlen özvegy parasztasszony, egy 75 éves, öreg parasztember, akit azelőtt sem, azután sem láttam soha sírni, és egy 16 éves parasztgyerek, én. Nagyapám nemsokára elment. Mi meg ott maradtunk szomorú szívvel. Mamám egész napon át eleven gyászjelentésként tett-vett a tanya körül, én sem daloltam azután még sokáig. Napközben arra gondoltam, hogy ezelőtt egy héttel még ugyan ki gondolta volna, hogy én már a következő vasárnap nem mehetek el a Molnárék cécóbáljukra. Pedig még akkor, Makóéknál megbeszéltük, hogy ott újra találkozunk. Azért másnap, vasárnap este én mégis elmentem, de csak azért, hogy megmondjam, hogy mi történt, hogy meghalt az édesapám az olasz fronton. Ezzel megfordultam és hazamentem. Gyászszalag volt a kabátom balkarján, meg a katonasapkámnál és szomorúan ballagtam haza. Siettem mert Mamámnak nem is szóltam, hogy elmegyek. Hazafele menetközben arra gondoltam, hogy 16 éves sem vagyok még és hadiárva lettem. És milyen különös találkozása emberek sorsának: szegény, boldogult Édesapám is éppen ilyen idős korában lett félárva, csakhogy az ő édesanyját vesztette el és az is tragikus körülmények között halt meg. Úgy hallottam szüleimtől, hogy a királysági magas tanyaszoba plafonját meszelte és véletlenül lelépett az asztalról, amelyiken állva meszelt. Belső vérzést kapott és meghalt. 8 árvát hagyott itt, a legkisebb 4 hónapos volt. Mikor hazaértem Mamámat az asztalra borulva, keserves sírás közt találtam. Én is kimentem az istállóba és ott a lovak, tehenek faránál én is kisírtam magamat, így lettem én életem 16. tavaszán hadiárva. Mamám nem volt belenyugodva, hogy ennek így kellett lenni. Tudakozó levelet küldött a Vörös Kereszthez és onnan március 28-án a következő értesítést küldték: Szószerint: 838 205—Budapest, 1918. III. hó 28-án. Csizmadia Imréné úrnő, Orosháza. Tudakozódásunk elintézéséül a következőket közöljük: Csizmadia Imre 117 Feld. Art. R. Szül. Orosháza 1875 — harctéri értesítés szerint 1918. február 18-án az 1507 számú tábori kórházban sebesülés következtében hősi halált halt. Eltemettetett Vittorióban a katonai temető 36 számú sírjában. Őszinte részvéttel B. Ettől a naptól kezdve én már félig-meddig nagykorú lettem. Egészen csak jóval későbben, 1957-ben, 55 évesen, amikor Mamám is meghalt. Mert az ember akkor lesz igazán nagykorú, mikor már senki sem mondja neki többé: fiam! És itt újra el lehet az emberi sorsokon gondolkozni : az Édesapám a háború kitöréséig mindig makkegészséges volt, Mamám meg mindig betegeskedett. Ha panaszkodott, Jóapám sokszor mondta neki: Előbb meghalok én, mint te! És tényleg: ő meghalt 42 évesen, Mamám meg 85. évében halt meg. Az élet, a sors útjai kiszámíthatatlanok. Csarejs Jánosné Hrabovszki Ilona 1930-ban született Békéscsabán, a Kastélyi-szőlőkben. Tanyán nőtt fel, iskoláit is ott végezte. Már akkor is szeretett rajzolni, festegetni. Legeltetés közben mindenre: lábára, porba, tökre, görögdinnyére, levegőbe, papírra rózsákat rajzolt. 18 éves ko220