A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

a bölléreknek a bátorságát fokozta. Bölléreket, böllérasszonyokat hívogatni is az előkészületek közé tartozott. Azután tűzrevalót készíteni. Akkor még szalmával pörkölték a disznót. A disznóvágás a Szilaj Horváth Zombai utcai házánál folyt le, de a szükséges szalma kint volt a tanyán. A hetente hazajáró öregbéresnek megparancsolta jó előre, hogy a disznóölés napján kora hajnalra gyüjjön kend haza. Az út azonban akkorára nagyon rossz lett, többször el is akadt az öregbéres. Már 8 óra elmúlt, amikor még nem érkezett meg. Erre Szilaj magához vett egy lámpást, elébe ment és hogy kigúnyolja az öregbérest, a szekér előtt tartotta a szomszédok derűje közben. Tán eltévedt kend, hogy ollan soká vergődik haza. Ezt a szégyent az öregbéres nem tudta lenyelni. Egyszer, amint ballagott a szekérrel az úton, rettentően nyikorgott a kereke. A szomszédok rákiabáltak, hogy: Tán mán nincs Szilajéknak hajuk? Abban az időben a hájat meghagyták tengőt kenni. Erre az öreg János visszaszólt: Nincs ám, oszt sütőkkel kennyük. Ez fülibe jutott Szilajnak, és egy alkalommal mikor indulóba volt az öregbéres a tanyára, megparancsolta neki, hogy menjen föl a padlásra és hozzon le egy oldal szalonnát. Mikor lejött az öreg, újabb parancsot kapott, hogy akassza föl a lőcsfejre. Még háromszor küldte föl az öreget a padlásra és hozatott egy-egy oldal szalonnát. Ezeket is felakasztatta vele a lőcsfejre. Végezetül megparancsolta, hogy: Mostmár mennyen kend kifelé a tanyára, hadd lássák a szomszédok, hogy Horváthéknak nemcsak hajuk, hanem még szalonnájuk is van ölég. A lovát nem kellet pucolni, hanem csak leüllepített tiszta trágyalével lemosni. Nem is csípte a lovát sohasem a légy, akármilyen hőség is volt nyáron, nyugodtan álltak. Ülés a kocsin nem volt. Az alsövényen egy rossz, szalmával kitömött zsákon ült. Sokszor még az sem volt alatta. A lőcsfejre volt akasztva a szőrtarisznyája, amiben télen-nyáron almát vitt magával, pedig akkor a vitaminokról nem sokat tudtak. Anyai nagyszüleimről Anyai nagyszüleimről nem sokat hallottam. Annyit tudok, hogy nagyapámnak Csepregi Ferencnek a mostani kardoskúti állomás körül jelentős birtoka volt. Nagyon jó lovakat tartott, a pesti kiállításon egy csomó aranyat is nyert velük. Még emlékszem arra, hogy édesanyám ékszerei között volt két darab 10 forintos aranyérme, amit nagyapám kapott és minden családjának adott belőle. Volt, aki fülönfüggőt csináltatott belőle, de édesanyám megtartotta eredeti valóságában. László nagybátyám a nagyapámmal történt alábbi két esetet mesélte el : Nagyapám cselédfogadás alkalmával, amikor már nagyjából megegyezett vele, behívta a kocsmába és ételt-italt rendelt neki. Megfigyelte, hogyan eszik és iszik. Azt tartotta: Amilyen az ette, olyan a tette. Csak ezek után kötött vele alkut. Van is valami igazság benne. Amikor a bátyjával együtt vendégségben járt Tótkomlóson, a vendéglátó gazda megkínálta őket étellel-itallal. Szüleik halála után a bátyja volt a családfő s mint ilyen, mindig nadrágban járt. Nagyapám pedig bőgatyában volt. A gazda így kínálta őket: Tessék János, egyik ke, Ferenc. Úgy látszik magáévá tette a közmondást, hogy a ruha teszi az embert és aszerint tisztelte meg őket. Anyai nagyszüleimnek három fia és két lánya volt. Első volt Ferenc, akinek hét fia volt és ötödmagával vett részt az első világháborúban. A Tolnai Világlapjába is belekerültek. 214