A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

De azért nem kaptam ki. Csak most már le kellett mosni. Én lemostam, meg bemeszeltem, Valahogy úgy nézett ki az ól fala, mint amikor a disznó fürdés után hozzádörzsöli magát. Ekkor éjjel nagy eső volt, de még nyár volt, hát nem volt hideg. Mondta a Mama, öltözz fel és kimegyünk a dombra fojóvirágot szedni, mert az csak ilyenkor nyílik eső után és még a méhek alusznak, és nem lopták ki még belőle a gyógy-port. Annak a virágpora a legjobb orvosság. Szedtünk is egy kosárral, mikor hazavittük kiterítettük a padlásra egy abroszra, ahol a szél járta, de nem sütötte a nap. Mondta a Mama, hogy minden gyógyfüvet így kell megszárítani, hogy a gyógyhatása megmaradjon. Ezentúl minden nap írtunk, meg gyógyfüvet szedtünk: májvát, pemetefüvet, zsáját, beléndeket, szépasszonyszőlőt, komlót, tisztesfüvet, ezerjófüvet, meg sok-sok félét. Ezeket, mikor megszáradt, kis zacskókba raktuk. Én nemigen tudtam megkülönböztetni egymástól, de Katamama csak megszagolta és már tudta is melyik micsoda, mit gyógyít. Engem is tanított, ha azt érzem, hogy olyan jó édesszagú, az teának való, de ha erős a szaga, az csak fürdőnek jó. Nagyon sokan jöttek betegek. Ezeknek vagy teát főzött, vagy a gyógyvirágból adott, amit borogatásnak használtak. Sokszor kértek tőle tanácsot még beteg állat részére is. Mindenki szerette, köszönte jóságát, hálásak voltak. Már én is megtanultam tőle sokat: mi mire jó? Olyan szépen éltünk mi ketten a Mamával már 2 éve. És akkor előkerültek a rokonaim, akik addig soha-soha nem törődtek velem, és nem érdeklődtek utánam. Később tudtam meg, hogy az Árvaszék megkerestetett, mivel én életbe maradtam a nagyjárványból. Ezért kitudakolták, hogy hol vagyok. Addig nem jutottam eszükbe! Édesanyám Zahin Kis Julianna volt. Két fiú testvére volt. Azok vittek el mindent a mi tanyánkból : lovakat és minden állatot, meg ingóságot. Az édesanyám földje is nekik termett három évig, míg rám nem találtak. De ezt a kis vagyont úgy elherdálták, mondván, hogy sok volt az ide-oda fizess. Nem volt másból pénz, hát eladták. Nekem nem maradt csak a tanya 8 hold földdel. De nem nagy jövőjük lett, mert nem volt azon Isten áldása, mondta Kata-mama. Ne búsulj kis Julikám, majd megsegít a jó Isten. Amit én tőlem tanulsz, az is fölér egy kis vagyonnal. Megint új fordulat az életemben! Engem elvittek a rokonok, fájón búcsúztam a Mamától. De ha csak tehettem, elmentem meglátogatni az én jó Mamámat. Szegény, nagyon búsult utánam. Utánam még négy évig élt azután egyedül. Bizony sírdogált, mondta: a magányosság még az öregségnél is rosszabb. Mikor elaludt örökre, sírtam és kérdeztem a nagyégtől, hogy aki engem szeret, miért kell annak meghalnia? De ki felelt nekem? Senki! A drága Mama halála után engem hagyott örökösének. Mi maradt utána? A kis ház, meg pár jószág, kis ingóság és sok-sok kis orvosságos zacskó a gyógyfüvekkel. Még többnyire mindben volt egy kevés virág, vagy levél. Én ezeket gondosan összeraktam egy tarisznyába, és úgy őriztem mindentől féltve. Bizony a nagybátyám gyakran mondta, hogy mit kell neked azt a vén boszorkány gyűjteményét őrizni? Ezentúl még jobban féltem, hogy majd elpusztítja. A másik rokonom a nagynéni volt. Elmentem hozzá és kértem, hogy engedné meg, hogy odavigyem. Tudtam, hogy az is hiszi a virágok gyógyhatását. Meg is engedte. Qdavittem, így most már megnyugodtam. Nagynéném eljött és rábeszélte a nagybátyámat, télire engedjen ő hozzájuk, mivel Orosházán a faluba laknak és ott én is járhatnék iskolába. Ennek én nagyon megörültem. A nagybátyám bele is egyezett. így én 13 éves koromban jártam először iskolába. Örültem nagyon, hogy én is 206