A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Az orosházi parasztok rejtési tudomány

az Aradi-út menti ember esete is. A szél által eldöntött árpaszalma-kazalban egy puskát talált a második világháború végén. Valószínűleg a 10—12 éves fia rejtette el. Az istállóba vitte, és a sarokba állította. Néhány kenderkévét állított elébe. Akkortájt az új forint védelmében egy bizottság járta a tanyasort. Dohány, pálinka és elrejtett fegyver után kutattak. Emberünk nagyon megijedt, és ösztönösen abba a sarokba állt, ahová a fegyvert támasztotta. Szerencsére nem néztek a kévék mögé. Alig várta, hogy este legyen. A puskát egy közeli lakatlan tanya kútjába dobta. „A fene a tövit ëgye mëg!" Később találkozott egy emberrel, aki 10 évi börtönt kapott fegyverrejtegetésért. III. Az eldugottak keresése A hatóság eleinte, az első világháborúban a tanyai tanítókat használták föl rekvirálásra. A Monori ugarokon Balassa Jánostanítóegyedül járta a tanyasort berendelt parasztkocsikon. A Vásárhelyi-pusztán pedig Vörös Borcsa Mihály tanító járt két katonával, ugyanis később több helyen ellenálltak a rekvirálásnak, ezért egy hivatalos személy és két katona tárta föl a fölösleget. Az ismerős tanító eloszlatta a parasztok félelmét. A katonák nemigen törődtek a rekvirálással, csak az volt a fontos, hogy a hasuk tele legyen. A Pusztán a rekvirálók a parasztoknál háltak. Később csak katonák, egy hivatalos személy kíséretében rendőrök, esetleg végrehajtók rekviráltak. Amikor a rekvirálók a dűlőn befordultak, a kutyák éktelenül ugattak. A jövevények már a bejáróról széttekintettek: szimatoltak. Azzal állítottak be, hogy megakarják tekinteni a készletet: a búzát, a lisztet és a zsiradékot. A szobában telepedtek le, számbavették a családtagok, a cselédek számát, de az időszaki munkásokra is hagytak. Először a kamrát, s a hombárt tekintették meg, azután fölmentek a padlásra e is. Utána a mellékhelyiségeket, s azok padlásait járták össze. Jobban az épületekben néztek szét, a rakományt csak nagyjából nézték körül, bár néhol a kazlakat megszúrkálták. Erre a célra vittek magukkal egy hosszú vaspálcát, amelynek a végén egy kis horog volt. Végül a lakásban is szétnéztek. Az ágy alját, az ágyat, a sublótot is megnézték, ha valami gyanúst találtak, azt alaposan megvizsgálták. Az egyik helyen nem forgattak föl semmit sem, máshol még az ágyat is széthányták. Ha a haragos küldte őket, akkor jobban szétnéztek. „Embere válogatta a rekvirálókat!" Ahol eldugott gabonát, takarmányt találtak, ellenérték nélkül elkobozták és beszállíttatták, nem segített a sírás-rívás. Néhol mellé is fogtak: A Csárpateleki-dűlőben, az egyik tanyában a disznóól két részes volt : az egyik fele üresen állt és szalmát tartottak benne. Onnan dobálták át időnként a másik felébe, a disznók alá. Ez gyanús volt, és megdurkálták. A kalapjukkal az összes pókhálót összeszedték, de eldugott takarmányt, terményt nem találtak. Ahol barátságosan fogadták őket, ott hamarabb végeztek. Legtöbb tanyában a rekvirálókat asztalhoz ültették és megkínálták, ha mással nem, tejjel, szalonnával, kolbásszal, vagy rántottával. A rekvirálás lefolyását a fantázia ki is színezte. Mosolyogva mesélték, hogy járta meg az egyszeri asszony : Megérkeztek a a rekvirálók. A 4—5 éves kislány sírt. Megkérdezték, „Miért sírsz?" „Éhës vagyok" mondta. „Akkor miért nem ëszël?" — kérdezték tovább. „Mert anyuka beteg és ráfeküdt az oldalszalonnára!" Ritkán találták meg az elrejtett dolgokat. A szerencsétől is függött. Egy pusztaföldvári paraszttól tudjuk: Két jó télikabátot a magtárban levő ömlesztett búzában rejtettek el. A szomszéd elmondta, hogy náluk a kóborló katonák vasvillával átszurkálták az ömlesztett búzát, és amit benne találtak, azt elvitték. Erre nyomban kiszedték a búzából a kabátokat, és a magtárpadláson a műtrágya közé rejtették el. Másnap 198