A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Az orosházi parasztok rejtési tudomány

nagymama, mondta hogy elvitték a lovakat és a teheneket. A katonák összenéztek és elmentek. A Csárpateleki-dűlőben a második világháború végén szalma alatt rejtegettek 2 disznót. Az istálló egyik végéhez egy fészer, a takarmányos volt toldva. A belső felét elrekesztették deszkákkal. A rekesztek egy méternél valamivel magasabb volt. Tetejébe, keresztbe, rossz kocsioldalt, s egyebeket raktak, majd szalmát hánytak rá. Csak a belső felében volt a szalma vastagon, így elől a disznók elegendő levegőt kaptak. A rekesztek előtt is szalma volt. Etetéskor lehányták a tetejéről a szalmát. Belül vályú volt, s abban etették-itatták a jószágokat. Aztán a szalmát visszahányták. Pár hétig voltak ott, s nem romlottak le. Ruhaneműt nem rekviráltak. Elrejtésükre csak a második világháborúban került sor, amikor a front közeledett. Rejtegetésük nehéz volt, mert úgy kellett elrejteni, hogy ne találják meg, ne penészedjen meg, és az egerek se fészkeljenek bele. A kevés ékszert legtöbbször a ruhákkal együtt rejtették el. Erősen tartotta magát az a hit, hogy a ruhaneműeknek is a legbiztosabb helye a földben van, ezért gyakran oda dugdosták. Ezzel szemben néhányan egy titkos helyiség kialakításával mentették. A Csárpateleki-dűlőben egy helyen a tehénistálló végéhez toldott fészert rekesztették el. A két kocsi részére készült kocsiszín 6 méter hosszú volt és méterenként feküdtek rajta a szarufák. A két végét vályogfallal zárták le. A cseréppel födött fészernek egyszárnyas, deszkából készült ajtaja volt. Az elrekesztendő részt berendezték raktárnak. Beállítottak egy kasznit, és telerakták ruhaneművel. A ruhák közé tették a család ékszereit : gyűrűket, fülbevalókat, nyakláncokat. A kaszni tetejére egy bödön zsírt tettek és az ünneplő csizmát is oda állították. A tetőlécekbe vert szegekre két oldal szalonnát, és néhány szál kolbászt akasztottak. A második födélfa alá egy vékony vályogfalat raktak, besározták és bemeszelték. A keskeny kis helyiségnek nem volt ajtaja, a tetőn keresztül jutottak be. Egy kis létrát állítottak a fészerhez, és néhány cserepet leszedtek. Időközönként csak azért mentek be, hogy az egér nem tett-e kárt. Később a rejtekhelyet a gazda katonakori cimboráinak megmutatta : „El ne boncsd — mondták — hátha lësz még rá szükség!" Csak évek múlva bontották el, amikor a városba költöztek. 1944 őszén, amikor a front már közel járt Orosházához, sokan a ruhaneműt gabonás-zsákba rakták, vagy pedig egy abroszba csomagolták, és viaszkosvászonnal körültekerték. Általában tető alatt (helyiségben) rejtették el. Gyakran a szecskás sarkában ásták el, az előzőleg ládába rakott ruhákat. A láda köré polyvát eresztettek. A láda fölött a földet ledöngölték, s végül polyvát húztak rá. Adatközlőm, s szegrőlvégről rokonom éjjel a tanya mögött egy gödröt ásott. Szalmát hintett a gödör fenekébe, és beleállította afüllesztői, (három lábon álló bádogedény, amelyben a krumplit főzték a jószágnak), s mellé tette a 60—70 literes rézüstöt. Ezekbe helyezte a fehérneműt, az ünneplő ruhát, az új csizmát és a subát. A fülbevalót, a jegygyűrűt a fehérneművel együtt ásta el. Bádoglappal, deszkával lefödte, szalmát és földet szórt rá, majd megtaposta. Föléje akácderekakat rakott. Semmi bajuk sem lett az elrejtett holmiknak. Egy másik monori paraszt a futóárok egyik végibe ásott egy gödröt. (Ugyanis a bombázások miatt majdnem mindenhol ástak néhány méternyi búvóhelyet.) A féltettebb ruhákat egy ládába helyezte. A lószerszám, sőt a nyereg is odakerült. A ládát szalma vette körül. A ruhák egy kicsit megpenészedtek, a lószerszám és a nyereg varrásai azonban tönkrementek. A homokban nem szeret az egér. Ezért egy gazda a Csajági-dülőben a fehérneműt és a ruhákat viaszkosvászonba csavarta, majd ládába tette. Ide került a csizma is. A ládát a földbe ásta és homokot hányt rá. Félesztendeig ott maradt, közben nem bolygatták, ámbár a homokon nem látszik a bolygatás. Nem penészedett meg az eldugott holmi. A csizmát, subát és lószerszámot 195