A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Az orosházi múzeum hőskora

tő figyelmét arra, hogy ezt a munkát tovább folytatva jó szolgálatot tehet a faluban a népművelésnek, különösen akkor, ha a gyűjteményt a felesleges tárgyaktól meg­szabadítva, szakszerű elrendezésben, megfelelő környezetben tárja a közönség elé. Kérte, ha régészeti leletre bukkannak, jelentse azt egyenesen a KOF-nak. V. Múzeumunk fejlődése a költségvetések tükrében 1. A fejlődés egyik állomása: megkaptuk az első költségvetést A költségvetéssel kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy múzeumunk pénzügyi fedezet nélkül, csupán az előző fejezetekben már ismertetett adottságokkal számolva valósult meg. Hamar megtanultuk, hogy a lelkesedésen és az önzetlen munkán kívül pénzre is szükség van, a megszervezett intézmény hivatás­szerű működésének biztosításához. Már az első tél megmutatta, hogy legalább a fű­téssel feltétlenül számolni kell. Mennyivel könnyebb lett volna fűtött helyiségekben dolgozni, mint fűtetlen épületben télikabátban topogva tervezgetni. A múzeum későbbi költségvetése hű tükre annak, milyen anyagi keretek közepette működhetett a kis intézet. A költségvetések gyarapodásán keresztül fel lehet mérni a múzeum fejlődését is. A múzeum megnyitása után egy ideig nem is volt költségvetésünk. Az első költségvetési tervezetünket az 1947/48. költségvetési évre készítettük. Az intéző bi­zottság által összeállított tervezetet Sitkei József ismertette a múzeumi előkészítő bizottság ülésén. I. 1. A Múzeum és Közkönyvtár vezetőinek tiszteletdíja 3500 Ft 2. Műtárgyak vásárlása és képtár fejlesztése 3000 Ft 3. Bútorzat fejlesztése 1 000 Ft 4. Belső épület fenntartása 500 Ft 5. Takarítás 500 Ft 6. Fűtés, világítás 500 Ft II. Könyvek vásárlására 6 000 Ft összesen: 15 000 Ft Tervezetünk 1947. évi augusztus hó 1-től 1948. évi július hó 31-ig biztosította volna a legszükség sebb anyagiakat. A város a költi égvetési tervezetünket 9000 forint­tal hagyta jóvá. Ám a városhoz kiszállt miniszterközi bizottság 4000 forintra csök­kentette. A múzeum és a könyvtár vezetőinek a tiszteletdíját havi 80 forintról 50 forintra csökkentették. „A tiszteletdíj megállapításánál a múzeum és könyvlár veze­tőinek érdemére való tekintettel a csökkentés százalékát figyelmen kívül hagyva a tiszteletdíjat méltányos összegben állapította meg a képviselő-testület." A jóváhagyott költségvetésünk : I. Fenntartási összegek: 1. Az épület belső részének karbantartási összege: 500 Ft 2. Takarítás 500 Ft 3. Fűtés « 100 Ft 4. Világítás 100 Ft összesen: 1200 Ft 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom