A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)
Bodrogközy György: Szikes puszták és növénytakarójuk
Összefüggés a szikespuszták növénytakarója és termőhelyviszonyai között A sziki növényállományok faji összetételét már Warming (1902) talajuk vegyi összetételével hozta kapcsolatba. A sótűrés főtényezőjének azonban a halofita termőhelye nátriumsó tartalmának mennyiségi és minőségi mutatóit tarthatjuk. Hatásfokukat a talaj kötöttségi és vízellátottsági viszonyai azonban nagymértékben befolyásolhatják. Kötöttebb szikes talajok esetében, amikor szemcsenagyságuk megoszlását tekintve az iszap- és agyagfrakciók az uralkodók, hasonló szikességi viszonyok mellett kevesebb növényfaj találja meg életfeltételeit, mint lazább szerkezetű talajok esetében. A vízellátottság viszont a jelenlevő sók oldottabb, vagy koncentráltabb előfordulását befolyásolja. A szikespuszták növényállományainak fajkomponensei hidro-haloökológiai szempontból három főtípusba sorolhatók: 1. Euhalofiton fajoknak azokat nevezték amelyek egyéni fejlődésük folyamán jól alkalmazkodnak a talaj sótartalmához (Genkel 1951). Vizsgálataim során az idesorolt taxonokat két típusba választottam szét : a) Sztenohalofiton fajok azok, amelyek gyökérzónájukban magasabb nátriumsó felhalmozódást is képesek elviselni. b) A sztenohalofitonok csak gyenge vagy közepes sziktűrési képességgel rendelkeznek. 2. Pszeudohalofiton fajok főtípusa. Fajai ugyan sószegény termőhelyeken élnek, de alkalmazkodó képességük folytán gyenge sótűrőképességgel is rendelkeznek. 3. A glikofiton fajok főtípusába azokat soroljuk, amelyek sómentes termőhelyeken élnek s csak korlátozott mértékben képesek a talajban fellelhető sótartalomhoz alkalmazkodni. Előismereteink birtokában tekintsük át Békés megye szikes pusztáinak talajindikáló növénytársulásait. A magasabb térszínű területekről, a löszpuszták szomszédságából kiindulva haladjunk a szikes padkák és padkaközök, illetve a laposok mélyebb térszíne felé. ARTEMISIO — FESTUCETUM PSEUDOVINAE (Rapaics 16) Soó 63 Sztyeppesedéit kérges réti szolonyec-talajú ürmöspuszta Legnagyobb kiterjedésű állományai Orosháza és Békéscsaba—Újkígyós térségében lelhetők fel. Cönózisaiban a kitűnő birkalegelőként hasznosítható sovány csenkesz vagy másképpen veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina) és a gumós perje (Poa bulbosa var. vivipara) mellett a sziki pozdor (Scorsonera cana), csombormenta (Mentha pulegium), és a mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis) a gyakoribb fajkomponensek. Kedvező tavaszi időjárás esetén az egyéves herefajok itt is elszaporodhatnak, gazdagítva az ürmöspuszta gyep fajszámát. így az említetteken kívül az alsó gyepszint képviselője a cickórós gyepeknél szerepelt herefajokon kívül a sziki here (Trifolium angulatum) is. Ezáltal e gyepállomány nyár elején kaszálásra is alkalmas lehet, megoldást nyerve kettős hasznosítása. A megengedettnél túlzottabb mérvű legeltetés károsító hatása a gyep fajösszetételét megváltoztatja, mintegy indikálva a károsodás mértékét. Első fázisként az ürmöspuszta csillagpázsitos változata (Artemisio-Festucetum pseudovinae cynodone34