A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)

Bodrogközy György: Szikes puszták és növénytakarójuk

ASTRAGALO-POETUM ANGUSTIFOLIAE Bodrogk. 62 Réti csernozjom talajú szálasperjés löszlegelő Számos rokoni kapcsolat fűzi e gyeptársulást a homoki legelők (Astragalo-Festucetum rupicolae) gyepnövényzetével, de attól jól elkülöníthető. A szálas-perjés löszlegelő ugyanis a Tiszántúlon, így Békés megyében is több helyen megtalálható. Jellemző fajai közül a kettős szintű gyepállományok alsó szintjében gyakori a homoki legelőkkel közös heverő csűdfű (Astragalus austriacus). Egyébként e gyeptakaró fajkomponenseinek eredetét tekintve, itt is a potus-pannóniai elemeké a vezető szerep. Ilyenek a csuklyás ibolya (Viola ambigua) a kosborképű veronika (Veronica orchidea). Viszont az ugyancsak gyakori csattogó szamóca (Fragaria viridis) a macskafarkú veronikával (Veronica spicata) mediterrán jellegűek. Ugyancsak elterjedt faj a parlagi pereszlény (Calamintha acynos) és a nyúlánk kakukkfű (Thymus pannonicus ssp. calvifrons). A felső gyepszintben a gyeptömeget adó szálas perje (Poa angustifolia) között a pontusi eredetű érdes csűdfű (Astragalus asper) ugyancsak közös a homoki gyepek fajtáival. A ligeti zsálya (Salvia nemorosa) és a mezei zsálya (S. pratensis) mint jellemző löszpusztagyep komponensek valószínű már a Salvio-Festucetum rupicolae állományaiban is elterjedt fajok lehettek, a napjainkban is előforduló taréjos búzafűvel együtt. A mediterrán származású elemek közül kerül ki a hófehér virágzatával feltűnő koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris), a sziklagyepek cönózisaival közös keskenylevelű gyujtoványfüvel (Linaria angustissima) és a széles elterjedésnek örvendő lyukaslevelű orbáncfűvel (Hypericum perforatum) együtt. A fokozódó biogén hatás következtében mindinkább szerephez jutottak a nagyobb versenyképességgel rendelkező gyomfajok is. így az egyik legszélesebb ökológiai versenyképességgel rendelkező csillagpázsit (Cynodon dactylon). Hasonlóan tarackos fűfajú a tarackbúza (Agropyron repens) is. A pusztai flóra jellegzetes képviselője volt a mediterrán eredetű ló zsálya (Salvia verticillata), ma már gyomfajnak tekinthető. Ha a rendszeres legeltetés vagy a kaszálás átmenetileg elmarad, tömegesen fellép a vadmurok (Daucus carota) s a bókoló bogáncs (Carduus nutans). A kultúrhatások további fokozódásával a fűfajok között helycsere történik a szálasperje rovására és a soványcsenkesz (Festuca pseudovina) válik uralkodóvá. A Körös- és Maros-völgybe benyúló löszhátak száraz csernozjom talaján újabban az egyéves, balkáni-pannóniai elem az érdes haj perje (Elymus asper) és a szintén efemer, s a hegylejtők gyepeivel közös szubmediterrán vékony-zab (Ventenata dubia) fokokozatos elterjedése figyelhető meg. Új adatok a Tiszántúl flórájának ismeretéhez. ACHILLEO-FESTUCETUM PSEUDOVINAE (Magyar 28) Soó 33 Réti csernozjom talajú cickórós löszlegelő A megye legelőterületeinek további zsugorodása az ősi löszpusztagyepek teljes átalakulását hozta magával. így az új asszociáció kialakulását itt sem a talajviszonyok megváltozása, csupán a zoogén hatás fokozódása eredményezte. Az eddigiekhez viszonyítva a döntő változást az uralkodó fűfajok megváltozása mutatja. A kipusztult barázdás csenkesz és visszaszorult szálasperje helyét teljes egé31