A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)

Sterbetz István: A tuzok (Otis t. tarda l.) és a reznek (Otis tetrax orientalis Hart.) Békés megyében

Csabacsűd Szarvas 1920-ban 300 db 1920-ban 150 db 1930-ban 300 db 1930-ban 150 db 1941-ben 300 db 1945-ben 60 db 1946-ban 70 db 1947-ben 40 db 1947-ben 40 db 1961-ben 20 db 1964-ben 22 db 1966-ban 18 db 1961-ben 40 db 1967-ben 20 db 1971-ben 26 db 1971-ben ldb 1972-ben 18 db 1972-ben 2 db 1973-ban 14 db 1974-ben 24 db 1975-ben 34 db Kondoros, Kiscsákó Székes és puszták taraji 1920-ban 100 db 1941-ben 50 db 1930-ban 100 db 1947-ben 30 db 1941-ben 80 db 1961-ben 10 db 1947-ben 30 db 1969-ben 2 db 1966-ban 30 db 1971-ben 4 db 1967-ben 30 db 1972-ben 4 db 1971-ben 8 db 1973-ban 6 db 1972-ben 9 db 1974-ben 7 db 1973-ban 4 db 1975-ben 8 db 1974-ben 3db 1975-ben 2 db A második világháború után először csak a Madártani Intézet, majd az utóbbi években vele társulva Budakeszin létesített Vadbiológiai Állomáson irányítják a további vizsgálatokat. Ezeket a számlálásokat az érdekelt intézetek belső és külső munkatársainak lehetőség szerinti bekapcsolásával a vadászterületek kezelői végezték. A vadászati szervek által hivatalos statisztikai célokra bejelentett mennyiségek azonban nem mindenkor egyeznek a tudományos feldolgozásra elfogadott, és a tanulmányhoz mellékelt táblázatokban is közölt adatokkal. A jelentéseket igyekeztünk felülvizsgálni. A valószínűsíthető hibaforrások kiküszöbölésére számos esetben és helyen rendeztünk újbóli számlálást, mivel a túzok esetében előfordul, hogy a tartózkodási helyéről könnyen elriadó, és átmenetileg nagyobb távolságokban szétszóródó csapatokat más területeken újból felvették a nyilvántartásba. Az utóbbi években egyre kisebb a lehetősége annak, hogy jelentősebb hiba maradt észrevétlenül, mivel a populációk nagysága, mozgási köre is mind ismertebbé válik, így könnyen érzékeljük a bírálatra szoruló bejelentéseket. A táblázat adatainak értékelésénél legfeltűnőbb a második világháború befejező időszakában megnyilvánult, általános állománycsökkenés, amely szinte katasztrofális méreteket öltött egyes populációk esetében. Azoknál az állományoknál, ahol az 1941 évi számbavétel a húsz évvel későbbi állapottal összehasonlítható, százalékos megvilágításban is érzékeltetni próbálom a veszteségeket. Ezek szerint Geszt—Zsadány— Biharugra környékének 60, Gyoma—Dévaványa—Szeghalom—Füzesgyarmat körzetének 73, Körösladánynak 90, Sarkad—Sarkadkeresztúrnak 50, Battonyának 60, Mezőhegyesnek 94, Medgyesegyházának 77, Csorvás—Gerendásnak 38, Kaszaper— Tótkomlósnak 80, Pusztaföldvár—Orosházának 80, Kardoskútnak 80—, Békéssámsonnak 50, Csabacsűdnek 87, Nagyszénásnak 95, Szarvasnak 87, Kondorosnak—Kiscsákónak 70, és Székes—Tarajpusztának 80%-al csökkent az állománya. Ezzel szemben a mindenkor jelentős túzoklakta területként ismert Bucsa esetében 40 %-os 134