A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Povázsay László: Adatok a remetei erdő madárvilágáról

lük. A mezei poszáta (Sylvia communis) főleg a mezőgazdasági területekkel határos bokrosokat kedveli, Remetén élettere nagyon szűkre szabott. A fenyeresi új telepítésekben költ néhány pár. Kis poszáta (Sylvia curruca) : jóval kevesebb van belőlük, mint a barátka poszátákból, de feltűnő, hogy egyes években alig látni 1—2 párat, míg más években számuk m3gsokszorozódik. Kizárólag az erdőszéleken, ott általában 0,5—1 méter magasságban rakja a fészkét. Űj faj a remetei faunában а сsilpcsalp-füzike (Phylloscopus collybita), mely jobbára a hegy- és dombvidék madara. Az 1950-es évek végén jelent meg Remetén költési időben. Csak avatott szem tudja felfedezni boltozatos fészkét, mely nyiladékok, erdei gyalogutak, vadcsapások és árkok szélén található. Kecses izgő-mozgó madár, hazánk egyik legkisebb madara. Nemcsak a fészkét, hanem őt magát is nehéz észrevenni, leginkább a hangja árulja el jelenlétét. Kb. 60—70 pár költ az erdőben. Jóval mérsékeltebb számban költ a sisegő füzike (Phylloscopus sibilatrix), melynek térhódítása az 1960-as évek közepére tehető. Kb. 3—4 pár költ. Szürke légykapó (Muscicapa striata) : főleg települések, majorok környékén kerül szemünk elé. Kedvelt költőhelye az épületek gerendázata, fali üregek és a melléképületek szellőzőnyílása és ablakpárkányai. Kedveli a kiszáradó, kikorhadó faágcsonkot is, egy esetben pedig a falon kúszó növény között találtam fészkét. Némely évben szinte teljesen hiányzik, másik évben pedig 5—6 párat is látni költési időben. Az örvös légykapó (Muscicapa albiiollis) jóval ritkább az előzőnél. Eddigi feljegyzéseim szerint 7 esetben találtam meg költési időben. 3 esetben mesterséges odúban, 4 esetben pedig elhagyott harkályoduban költött. 1965-ben 2 pár is költött az erdőben, az egyik fészekaljat sajnos mogyorós pelék elpusztították. Barázdabillegető (Motacilla alba): az erdőben váltakozó számban költ, attól függően, hogy a vágásterületeken költési időben mennyi farakás található. Legtöbbször a tűzifa-sarangokban telepszik meg. Erdészházak közelében, erdei épületek zugaiban, téglarakatokban és kukoricaszárak között is találtam fészkét. Régebben, amikor az árvízvédelmi karót és rőzsét a Fekete-Körös partján tárolták, számuk jóval több volt. Kis őrgébics (Lanius minor): a remetei erdő nem tipikus élőhelye ennek a fajnak. Eddigi megfigyeléseim alapján a szanazugi- és a faluhelyi- erdőrészek mezőgazdasági területekkel határos részén költ néhány pár rendszeresen. Tövisszúró gébics (Lanius collurio): számuk az 1960-as években a fenyeresi új telepítések után felszaporodott. Jobbára nyiladékok szélén és mezőgazdasági területekkel, tisztásokkal határos erdőszéleken, bokrosokban találni. Számuk 30—35 párra tehető. Az utóbbi években az erdőkben költő seregélyek (Sturnus vulgaris) száma megnőtt. Az 1940-es években a Holt-Körös melletti korosabb szelíd- és fekete- diósban költött 8—10 pár, jelenleg azonban számuk meghaladja a 70—80 párat. A növekedési hullám hatása nemcsak az erdőben, hanem a környező tanyákon is észlelhető. A fákon kívül fészkelési helyük a házak ereszalja és a falak üregei is. A 60-as évek közepén a Fekete-Körös partján lerakott árvízvédelmi rőzserakatokban kb. 500 pár, 1972-ben a József Attila Szanatórium elraktározott gyümölcsösládáiban 400—500 pár seregély költött. Fiokaneveles idején a hatalmas mennyiségű rovarfogyasztás miatt erdészeti szempontból is komoly szerepük van a biológiai védekezésben. Egyedül az 329