A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Hentz Lajos: A szűcsmesterség Mezőberényben

Ebből a szempontból a bundát és a ködmönt, a múltból megmaradt ünneplő ruhadarabokat vizsgáljuk meg. a) A bunda díszítése Az ünneplő bundák szépségét mindenekelőtt a szabályos szerkesztés, a jó szabás adta meg (II. tábla). Legfőbb dísze a fehér irha volt, mely szélesebb vagy keskenyebb szalagokban a szabásvonalakat fedte. A vállbőr és a tányér, valamint az aljbőrök szabásvonalán mintegy tenyérnyi széles keresztirha futott körbe.

24 Ennek felső szegélyét az elején és a tányér alatt almásra, a hátán vízfolyásosra vágták. Hátul nem díszítették semmivel, elöl és oldalt az almásra vágott részt ritmikus sordísszel: pettyekkel, levelekkel vagy kacskaringókkal díszítették. (Ez utóbbi, a levelekkel és virágokkal díszített kacskaringó az egyik legkedveltebb, legjellegzetesebb, és valószínűleg az egyik legrangosabb ritmikus díszítmény volt, önálló díszként is előfordult bundákon. A keresztirha alá színes — sötétzöld, piros vagy fekete — bőrből csipkét varrtak, melynek felső egyenes szélét szironyozással varrták le. Irhaszalag fedte a tányér szegélyét, s ezt felül a csúcsban cifrán kivágták (2. kép). Az aljbőrök összetoldását és a bőrök közepét egyenes szélű, vagy gyakrabban vízfolyásosra vágott irha fedte, a léc (1. kép). Felül tenyérnyi rátétek takarták a nyaktoldást az aljbőrök sarkain, s ezt a dísz kedvéért körben felvarrták akkor is, ha esetleg nem volt rá szükség. A lécek a bunda alsó harmadáig értek, ott cifrára vágták, színes — sötétzöld vagy piros — bőrből kivágott sallangot varrtak a végére. Azon alul az összevarrási vóccal végezték. A vásárhelyi bundákon ismert vócravaló hímzéssel, a rózsafellel, vagy a bundák alsó sarkainak a kivarrásával a berényi darabokon nem találkoztunk.

25 A kivarrott subák legfőbb dísze az elejére és a tányérra tett hímzés volt, máshol nem is hímezték. A hímzés mintája a fen tiekben ismertetett levegős kompozíciójú virágcsokor volt (V., VI. tábla). Az elején kb. felényi szélességben ugyanolyan motívumokból álló díszítményt találunk (V. tábla — 3. kép). A hímzéseken általában a fekete volt az uralkodó szín, tarka — zöld, piros, sárga, kék — színeket csak oly mértékben alkalmaztak, hogy a fekete és a fehér kemény ellentétét feloldják. Az előbbiekben ismertetett színkompozíció mellett találunk olyan eseteket is, amikor az alapszín a mélybarna volt, s ebben az esetben a tarka színek bővebb felvitelével derűsebb színhangulatot értek el (2—3. kép). A hétköznapi subákat csak az alján díszítették (III. tábla). Először kereköltéssel keskeny — kb. 2 ujjnyi széles — szegőt varrtak rá kopasz bőrből vagy irhából. Ezt felhajtották, s a széléhez fogasolással kb. 3 ujjnyi széles irhát varrtak, melyre előzőleg körben fekete vagy zöld berlinerrel levélsort, rozmaringágat hímeztek. Innen kapta a nevét: rozmaringos suba. Az irha felső szélét vagy vízfolyásosra vágták és irházással levarrták, vagy egyenesre hagyták, s föléje hálózassál sordíszt varrtak. b) A női ködmön A női ködmönök a mezőberényi szűcsmunkák reprezentatív darabjai voltak. Összképükben — mint említettük — a huszárdolmányokat idézték (5., 11. kép), s díszítésük térbeli elrendezése is ehhez igazodott. A nyakát, az elejét, az alját, valamint az ujját mintegy 4 ujjnyi széles fehér prém szegélyezte. Elejét egyenes szélű, vagy oldalt almásra vágott fehér irha borította. Ezen képezték ki a díszes gombházat: közepére szironyozott 254