A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Hentz Lajos: A szűcsmesterség Mezőberényben

sokat tartózkodtak télen a szabadban. Formájukban így elsősorban a gyakorlatiasság lépett előtérbe. Míg a ködmönök hajdani előképük, a huszárdolmányok szabásához igazodtak, s rövidségük miatt derékban nem melegítettek, az újabb típusú ruhadarabokat hosszabb derékkal készítették, így céljuknak jobban megfeleltek. Viseletük ma is tart még. Az irhamellény derékon alul érő, egybeszabott, ujjatlan ruhadarab, az irhakabát szintén egybeszabott vagy derékvágással készült, alján kissé bővebb, háromnegyedes hosszúságú, ujjas, gallérral ellátott télikabát. Mind a mellényt, mind a kabátot keskeny prémszegéllyel, nutriával szegték. Anyaguk barnára festett birkabőr. Elől rendszerint horgolt zsinórral zárulnak. Az ornamentika Általános jellemzés A bőrből készült ruhák díszítéséről a XIX. század első feléből vannak mezőberényi vonatkozású adataink. 1818-ban két — vidéki — béreslegény „cifra" ködmönt kért bér fejében.

15 Egy 1830-ban kelt végrendeletben „Inneplő Fejér prémes Ködmön"-ről olvashatunk.

16 Nyilvánvaló, hogy már korábban is díszítettek bőrruhákat. Szórványos adataink csupán amellett bizonyítanak, hogy ilyennel a mezőberényi viseletben is találkozunk, ds természetesen nem elegendők arra, hogy csak megközelítőleg is képet alkothassunk a század első felében viselt bőrruhák díszítésmódjáról. A mezőberényi szűcsornamentika jellemzőit a múlt század végén — feltehetően a 80-as, 90-es években — készült és máig megőrzött tárgyi anyag (mintegy 20 ruhadarab: bunda és női ködmön) díszítményeinek elemzése, valamint a visszaemlékezések alapján kíséreljük meg rekonstruálni. Teljes bizonyossággal nem köthetjük egyetlen személyhez sem a díszítményeket, mivel szűcskönyvet a legszorgosabb kutatás ellenére sem sikerült találni. A megőrzött anyag elég nagy száma, az ornamentika egységes volta, a когпуекЬэИ (békési, szarvasi, orosházi) szűcsmunkák díszítményeitől (különösen a női ködmönök esetében) elég jól elhatárolható sajátos jellege, valamint az idős mesterek visszaemlékezései megerősítik azt a feltevést, hogy az elemzett darabok mezőberényi szűcsök készítményei, s így indokolt velük kapcsolatban helyi jellegű szűcsornamentikáról beszélni, mint a Békés megyei népművészet egyik részterületéről. Kellő számú tárgyi emlékanyag és főképpen írásos dokumentáció hiányában ma még nyitott kérdés, hogy az a tény, miszerint a mezőberényi szűcsök a békési és csabai céheknek voltak tagjai, mennyiben hatott a diszitmények fejlődésére, s hogy a két céh itt dolgozó tagjai egységes és sajátos berényi ornamentika alapján dolgoztak-e, vagy munkáikon jelentkeztek-e kapcsolataik révén idegen hatások. Mezőberényi szűcsmesterségről lévén szó, felvetődik a kérdés: a nemzstiségekhez való tartozás mennyiben módosította az egyes ruhadarabok szabását, valamint díszítményeit? Ma élő idős mestereink visszaemlékezései szerint az utóbbi 70—80 évben nem mutatkoztak lényeges ízlésbeli különbségek a három nemzetiség között 248