A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Hentz Lajos: A szűcsmesterség Mezőberényben

Festéshez eperfagombát vagy a tölgyfa gubacsát használták. (Ez utóbbihoz Berényben nehezen lehetett hozzájutni, ezért inkább az előbbi volt használatban.) A festékanyagot megtörték, és kb. 1 óra hosszáig főzték. Akkor az anyag leülepedett, s a festéket — ,,amilyen melegen a kéz állta" —, rákenték a bőrre, s ezt a szükséghez képest, pl. ha a bőr foltos maradt, többször is megismételték. Az eperfagomba dohánybarnára, a gubacs vöröses barnára festette a bőrt. Ha feketére akartak festeni, nikrozint használtak. Színelés, festés után a bőrt fagamóval vagy tompa élü vasgamóval újból törték. Készítmények A mezőberényi szűcsök — mesterségük jellegét tekintve — magyar szűcsök voltak, s ennek megfsíelőén a hagyományos bőrruhákat készítették. Amikor a századforduló utáni nagy változás végbement, továbbra is megőrizték a mesterség jellegét annyiban, hogy nemcsak a bőr hagyományos kikészítéséhez ragaszkodtak, hanem azután is tisztán bőr holmikat készítettek, nem bőrrel bélelt ruhákat, mint a — kész bőrből dolgozó — ún. német szűcsök. A tárgyi emlékanyag, valamint a visszaemlékezések alapján az alábbi készítményeket ismertetjük. Férfiruhák: bunda, ködmön, bekecs, ködmönpruszlik, bőrnadrág, sapka, kesztyű. Női ruhák: ködmön, s az újabb készítményekből az irhakabát és irhamellény. Férfiruhák 1. A bunda A legáltalánosabb viselet, a népi öltözködésben igen fontos szerepet betöltő ruhadarab volt. Eddigi adataink szerint Mezőberényben kizárólagosan a férfiak viselték, a női viseletben való helyére nincsenek értesüléseink. Fontosságát mutatja, hogy az 1816-ban kelt bérjegyzékek szerint egészen fiatal — 11—14 éves — gyermekek is kaptak bér fejében bundát.

9 A századforduló óta viselete a hétköznapi strapasubákra korlátozódott, és csak kocsin használták. Ünneplőként a századforduló idején idős emberek még jártak benne templomba. Újonnan is csináltattak rendelésre az egyházi vagy községi tisztségekre megválasztott módosabb parasztemberek kivarrott bundákat; megválasztásuk után abban mentek el a templomba. Az I. világháború után utcán nem viselték. A bunda kétféle szabásban készült. a) Az ünneplő, templomba járó bundákat, irhásbundákat három elemből: vállbőrből, tányérból és aljbőrökből állították össze. (II. tábla.) Általában váltóba vagyis rendelésre, rendszerint 10—16 báránybőrből készültek, s erre a célra csak magyar bőrt (subabőrt) használtak. A kivarrott, díszes suba a század elején 30—35 forintba került, másfél—kétszerese volt a közönséges suba árának. 238