A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Hentz Lajos: A szűcsmesterség Mezőberényben

dkg konyhasó, fél kanál vitriol volt a keverési arány. Készítés előtt a bőrt beáztatták, majd asztalra terítették, és gyapjupamaccsal vagy juhfarokkal a szert a bőrre kenték. Egy liternyi készítőszer 2—3 bőrhöz volt elég. Miután a bőrt bekenték, korpával behintették, összehajtogatták „bőrt bőrre, szőrt szőrre", s így állt a bőr 10—12 óráig. Ezután kiterítették és megszárították. A „kopaszra készített" fehér irha a következőképpen készült: Gyengébb minőségű bőrt válogattak, melyek egyéb célra nem igen voltak alkalmasak. A bőrt beáztatták, majd a vizet kicsapták belőle („mint mikor ostorral vág az ember"), és tejfel sűrűségű oltott mészbe tették, mely 8—10 nap alatt lemarta róla a szőrt. A szőr lekaparása után újabb 8—10 napig áztatták, hogy a mész kimenjen belőle. Ezután édes csávát készítettek, s azzal bekenték. Az édes csáva abban különbözött a gyorskészítő szertől, hogy lisztet is tettek bele. Készítés után a bőrből a vizet kicsavarták, húsolták és megszárították. 4. A törés és kaszálás. A törés célja az volt, hogy az eddigi eljárások után mindig keményre szárított bőrt megpuhítsák, s a még rajta maradt húslástól, hártyától megtisztítsák. Ennél a műveletnél a bőrt a műhely gerendájába erősített kötélre felkötötték, majd a bőrt bal kézzel, a töréshez használt gamó fogantyúját jobb kézzel megmarkolva, a jobb lábat a kengyelbe akasztva törték a bőrt keresztbe és hosszába. Törés előtt este a bőrt megáztatták, vagy kitették a harmatba, hogy megnyersüljön, mert a törést félszáraz állapotban kellett végezni. A törést három fázisban végezték: a) A curholón a bőrt megnyújtották. (Újabban az asztal szélén végzik, ha már nincsen curholó.) b) A gamóval a fent leírt módon a bőrt kitörték. c) Újból törték olyképpen, hogy a bőrt dorozsmai fehérfölddel, újabban bécsi fehérrel beszórták. Ezek az anyagok dörzsölték le a maradék húslást és hártyát. Törés után a bőrt kikaszálták. A szűcs leült a kaszapadra, a bőrt a kaszafa segítségével megmarkolta, és a kaszán addig húzgálta, míg egészen meg nem puhult. A bőrpuhítás, tehát a törés és a kaszálás a szűcs legnehezebb munkája volt. Naponta 8—10 bőrt kellett kitörni és kikaszálni, ez volt egy szakmány, s ez hajnaltól délutánig is eltartott. Ahol több legény dolgozott, a bőr kopaszára fel kellett írnia a nevét, hogy a mester a minőséget ellenőrizhesse, és „tudja, kit kell a szezon végén elbocsátani". A szűcsök igyekeztek ezen a nehéz munkán könnyíteni. Vladár Dániel és Vladár Sámuel szűcsök 1914 táján gépet szerkesztettek, mely benzinmotor meghajtással bőrtörő és simító munkát végzett, tehát a gamó és a kasza munkáját gépesítették. A ma még dolgozó szűcsök a kaszálást úgy végzik, hogy a bőrt a rámára erősítik és a húsolókéssel kaszálnak. 5. Színelés — festés. A század elején az ünneplőkre szánt bőröket még nem festették. Szokás volt azonban már akkor is a hétköznapi bundáknak szánt bőrt színelni. Evégett a bőrt gondosan megszűrt sárgaföld híg oldatával bekenték. 237