Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
A Puszta természetvédelmi területei - Szabó Ferenc: A Puszta és a közigazgatás. Kardoskút és Székkutas községgé fejlődése - I. A Puszta közigazgatása 1920-ig
pontja lett. Békés megyének többször is élesen tiltakoznia kellett emiatt Csongrád megyénél 4 , igen kevés eredményt érve el. A Habsburg-önkényuralom esztendeiben megvalósított közrendészeti intézkedéseket (a tanyák és csárdák szigorú ellenőrzése, lakosaik minősítése és nyilvántartása, a pásztorok korlátozása) az ötvenes évek végén a tanyai közigazgatási szervezés első lépései követték a vásárhelyi határban is. A tanyai kapitányok megbízása — szegedi és makói mintára — a hatósági felügyelet és ellenőrzés alsófokú végzésére szólt. Az 1860—61. évi rövid alkotmányos időszakot felváltó provizórium idején a tanyai kapitányságokat ismereteink szerint nem állították vissza. 5 Az osztrák rendszer a Puszta közigazgatási hovatartozását nem bolygatta. Az 1867 utáni alkotmányos önkormányzati igazgatás kiépítése során Hódmezővásárhely — lélekszáma alapján — törvényhatósági joggal felruházott (röviden: törvényhatósági) város lett. (1873. évi 11. törvénycikk.) Ez azt is jelentette, hogy kivált Csongrád vármegye területéből, nem tartozott annak fennhatósága alá, s ugyanolyan jogkört kapott, mint pl. Szeged vagy Debrecen. 6 A jellegzetes agrárváros lakossága ugyanúgy kevés hasznát látta a jól hangzó címnek, mint Kecskemét népe. A kormány a magas státuszhoz sem adott több pénzt vagy állami beruházást. Vásárhely iparát, kereskedelmét, forgalmát sem emelte ki a cím az alföldi mezővárosokra jellemző, szűkebb keretek közül. Az ország 27 (Fiume nélkül 26) akkori törvényhatósági joggal felruházott városa között 1900-ban Vásárhely volt a legjobban elmaradva. Itt volt messze a legmagasabb az agrárnépesség aránya (67,5%), s az utolsó helyen állt az iparból, ül. kereskedelemből élő lakosság részesedésében is. (13,6, ill. 3,2%.) A tőkés fejlődés gyengeségét jelezte a város külső arculata is: Vásárhely volt a „legföldszintesebb" a századfordulón a törvényhatósági városok sorában. A városiasabb, legalább kétszintes épületek számában az alacsonyabb jogállású (un. rendezett tanácsú város) Szolnok, Cegléd, Félegyháza, Gyula is megelőzte. 7 Vásárhely lakosságának tömege miatt számított, a városi élethez, a városi funkciókhoz szükséges minőséget csak a népes mezővárosok szintjén tudta biztosítani. Gyáripari fejlődése — amely a fő városképző erő lehetett volna — igen szerény volt, Szeged és Arad közelsége miatt sem volt erre lehetősége. Az önkormányzati közigazgatás működése, az általános ügymenet, a lakosságot érintő ügyintézés szempontjából annyit mégis jelentett a törvényhatósági városi jogállás, hogy Vásárhelyen egy helyen, a városházán gyakorolták az egymás fölötti döntési fokozatokat, így elvüeg gyorsabb döntésekre nyílt mód. (Polgármester, városi tanács, törvényhatósági közgyűlés.) Ebből fakadt viszont a szűkebb városvezetés és az őt támogató helyi polgári és gazdagparaszti érdekcsoportok akaratának egyszerűbb és könnyebb érvényesítése, az ellenvéleménnyel fellépő kisebbség (esetünkben a pusztaiak) visszaszorításának lehetősége is. A polgármester határozata, intézkedése elleni fellebbezést a jelzett érdekcsoport véleményét követve bírálta felül a törvényhatósági közgyűlés. A Puszta sorsáért csak akkor tettek valamit, ha az a közgyűlési tagok többségének erdekeit szolgálta, s megfelelt az általuk képviselt osztályérdekekből fakadó szemléletnek. 3 Balogh István: Az alföldi tanyás gazdálkodás. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848—1914. Szerk. Szabó István. I. k. Bp. 1965. 447. Az ötvenes években megtízszereződött Vásárhely gabonakivitele. — Szegedi Híradó, 1864. május 13. Szathmári Károly: Hold-Mező-Vásárhely. 5 Békés megyei Levéltár (ezután: BML), Békés vm. nemesi közgy. jkv 2047/1847. Békés vm. es. kir. főnöke ir. 1521/1850, 2635/1850, 960/1851. 6 Balogh István: i. m. 470—471. 6 Vörös Károly: A polgári kori magyar törvényhatósági közigazgatás. Bp. 1956. 7—8, 19—22, 28—32, 64—68. 7 A magyar városok statisztikai évkönyve I. Szerk. Thirring Gusztáv. (A magyar városok országos kongresszusának iratai II.) Bp. 1912. 28—33. 126—127, 132. 50
