Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Juhász Nagy Vilmos–Nagy Gyula: Győri Dani Sándor, a földszerző

A környékbeliek felfigyeltek életére, munkájára. Páran meglátogatták és kérték, árulja el, hogyan lehet meggazdagodni. Volt aki busásan meg is fizette volna tanácsát. Elővette a mellényzsebből a kis ceruzát és azt mondta: „Ezzel! Asztán meg szorgalmasan köll dolgozni és az ember sohase legyen magával megelégedve. Mindig csak előre köll nézni." Bár értékes, tekintélyes embernek tartották, (hiszen az utóbbi időkben felvették a virilissek — legtöbb adófizetők névsorába is —, s a közvetlen baráti köre nagyon kedvelte), nem volt népszerű, de nem is törekedett rá. Társaságban gyakran szúrós, csípős megjegyzéseket tett. Irigyelték a rohamos gyarapodásáért és azt a szerencséjének és a fösvénységének tulajdonították. A látszattal szemben az volt az igazság, hogy sokat adakozott hasznos közcélra. A vásárhelyi közkórháznak pl. egy teljes szobaberendezést ajándékozott, amiről a családnál levő oklevél is tanúskodik. A családjával szemben pedig egyenesen bőkezű volt. Miként az édesanyja, ő is a gyermekeit tekintélyes összeggel segítette, ha azok nagyobb vételnél pénzszűkében voltak, természetesen a kölcsönt sohasem kellett visszafizetni. Idegen embereknek is adott nagyobb összegeket kölcsönt, amit egypáran sohasem fizettek vissza. Különösen nagy vesztesége érte egypár vagon búza beraktározásával kapcsolatban, és sok vagon búzája veszett ekkor oda. Abban az időben szokás volt a gabonát beraktározni egy-egy gabonakereskedő raktárába, későbbi elszámolásra. Egy ilyen beraktározással kapcsolatban támadt önhibáján kívül, egy kellemetlen pöre, amelyet a környék véleménye szerint is egy ügyvédi csalafinta fogás nyert meg, s neki súlyos összegeket kellett fizetni, de anyagilag azt is kiheverte. Bármilyen nehézségek előtt állt is és bármilyen veszteség is érte, aggódó feleségét azzal vigasztalta, hogy „ne busujj, velünk az Isten!, majd megsegít!" Nyugalmát sohasem veszítette el. A nagy földszeretetnek, szorgalomnak, takarékosságnak és jó munkamódszernek megvolt a gyümölcse: élete végére a kapott földet a többszörösére gyarapította, birtoka felül volt a 100 kat. holdon. A nagy vagyon nem szédítette meg. Mindig maga hajtotta a fédères kocsiban a lovakat. Az egyik barátja meg is jegyezte, ha neki ennyi vagyona volna, parádés kocsissal hajtatna. Erre ő csendesen csak ennyit mondott: „Nem jól tudod të ászt, hé!" Azért csak földbe fektette jövedelmét, vagyonát, mert a földnek jövedelme van, a házra pedig mindig költeni kell. A parasztságnak öregkorukra akkor a föld volt a biztos megélhetési alap. Mind a négy családjának (gyermekének) egy-egy tanyakészséget adott, Orosházán pedig magának egy nagy házat vett. Még mindegyik gyermekének egy-egy házat is szeretett volna venni, de a háború megakadályozta. Példája hatással volt a környékre. Mind többen kezdtek műtrágyát használni. De így volt ez a cukorrépával, az aratógéppel, de különösen a disznóhizlalással is. Amikor a Pusztáról beköltözött Orosházára, ameddig csak bírta magát, mindig dolgozott, mindenféle munkában részt vett. Volt idő, amikor hét unoka járt tőlük iskolába. Nagyon sok és szép mesét tudott, s mondott nekik. Az unokák is nagyon szerették. Egy meszeléskor segíteni akart és nagy sietséggel valamiért a padlásra ment. A létra legfelső fokán állt, amikor megcsúszott a lába és a nehéz testével a kövezetre esett. Amikor a hozzátartozói odarohantak, azt a csípős megjegyzést tette „Na, ne örüjjetek nem haatam mëg!" (Ilyen volt a modora.) Ekkor valami megszakadt benne. Mindig rosszabbul lett, de az orvost csak akkor fogadta el, amikor már nem lehetett rajta segíteni. Ha a családból valaki valamilyen gyógymóddal segíteni akart rajta, ezzel utasította el: „Ne kuruzsujjatok!" Utóbb már csak feküdt és alig evett valamit. Mindig csak a dolog járt az eszében, mert amikor megkérdezték tőle, hogy van, azt válaszolta, hogy „én már a lusták közül való vagyok." Nagyon fájt, hogy nem tudott dolgozni. A család a 83 éves öreg gazdát négyes fogattal temettette el, hiszen élete egy részét kocsin töltötte, sőt még születni is kocsin született, s a lovakat nagyon szerette. Háza előtt egy percre megállt a gyászmenet. 551