Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Nagy Gyula: Takaros Maczelka, a különös

TAKAROS MACZELKA, A KÜLÖNÖS (1868—1940) NAGY GYULA A Puszta parasztságának emlékezetében még nagyon elevenen él a mániákusan rendszerető takaros Maczelka emléke. Egy emberöltő elmúltával az idős emberek visszaemlékezései alapján ugyanolyan pontos és színes portrét lehetett a néprajzosnak Maczelkáról festeni, mint amilyent — közvetlen élményei alapján — írói eszközökkel Móricz Zsigmond alkotott. Figyelemre méltó, hogy az emlékezet nem túlzott, nem színezett, nem nagyított. Úgy véljük, hogy ennek egyik magyarázata az, hogy az adatok nagy részét közeli rokonától, Héjja Antaltól nyertük. Hétesztendős kora óta járt Maczelkaékhoz komázni, mert az egyik fiával együtt járt a mágocsoldali iskolába. Később is sokat megfordult náluk. A Pusztaszéli úton haladók kivétel nélkül megálltak a Maczelka-föld végén : nem mentek el szó nélkül mellette. Még kocsival is megálltak. Az út széle gereblyélt volt, először kisgereblyével elgereblyézték, azután tüsökboronával elboronálták. Ember húzta a boronát, hogy a ló patájának a nyoma ne látszón. Ha az utat összevágták, akármilyen dologidő volt, rendbe hozták. Az útparton sohasem nőtt gaz, mert nyesővel nyesték, ha hajtott a fű. Nála csak a család tagjai szánthattak, senki másnak nem engedte megfogni az eke szarvát. Az öreg beállította az ekét s azt nem volt szabad csavargatni. Benézte a barázda sorát s a barázdáknak egyenesnek kellett lenni. A szántó ember után ketten mentek és a gyökereket, idegen anyagokat kötőjükbe szedték s amikor az megtelt, a gyökereket csomóba kötötték. Egy ember nem győzte a gyökérszedést. Az egyik a fogás egyik, a másik a fogás másik oldalán húzódó barázdából szedte a gyökeret. A csomókat kassal összeszedték és a tanya előtt eltüzelték. Boronálás után a göröngyöket fejszével szétverték. Eleinte kézzel vetettek, csak az öreg szórta a magot, fiai nem tanulták meg. Nem vetőzsákból végeze, mert — úgymond — a leterhelt ember nem tud arányosan vetni. Amerről kezére esett, az egyik fia kosárban tartotta a vetőmagot, a másik pedig kisebb zsákban hordta az utánpótlást. Keskeny fogást hajtott, hogy arányos legyen. A Pusztán általában egy vető egy nap 10 kisholdat is bevetett, ő csak négyet, de azt arányosan. Kikelés után nagyon szép volt a búzatábla. A fogasolás, boronálás, hengerelés után a lónyomokat a család kisgereblyével elsimította. A vetést tavasszal csak tüsökboronával boronálták, hogy a tuskókat felforgassa. A cserepes földet kisgereblyével felkapargatták, de — a környékbeliekkel ellentétben — előtte felszedték a tuskót. Egy kis ütőszerszámmal a gyökerek közül kiverték a földet. A gyökeret azonban nem volt szabad leverni. A kivert tuskókat kasba dobálták és csomóba hordták. Amikor egy csomóra való összegyűlt, gyökerével kifele kis kupacba rakták. Amikor már nem láttak tuskózni, a kis kupacokat kasokkal a tanyába hordták. De ha egy-két napig kint maradt, akkor átrakták másik helyre, hogy a búza ki nem vakuljon. Bent kazalba rakták. Faállványra rakták, hogy a kutya-macska alájárhasson. A kazalban a tuskóknak sora 541