Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Beck Zoltán: Az élet nagy eseményei - Az élet nagy eseményei - III. Temetkezés a Pusztán

igen rossz hatással volt a hozzátartozókra. Kíméletesebb az újabb eljárás, hogy a koporsó fedelét facsavarral erősítik rá. Ez nem jár zajjal. Evangélikus és református családoknál a pap és a kántor részére kis asztalkát tesznek két székkel, az asztalra kancsó vizet és poharakat. A koporsót régebben a család férfitagjai és a szomszédok, újabban a temetkezési vállalat emberei viszik ki a szobából az udvarra. A halott búcsúztatása a vallások előírásainak megfelelő egyházi szokások szerint történik, követi az országosan kialakult rendet. Az utóbbi időben a Pusztán is tért hódít a társadalmi temetés, az öregek azonban ragaszkodnak még az egyházi szertartáshoz. Nem mindig vallásos meggyőződésből, hanem azért, mert tartanak tőle, hogy haláluk után szóbeszéd tárgyává lesznek — márpedig akiről sokat beszélnek, az nem tud békén nyugodni. Amikor a koporsót a szobából kivitték, katolikus helyen tömjénnel illatosítják a szobát, egyesek szerint azért, hogy a gonosz szellemet elűzzék. Mindenhol szokás viszont, hogy a ravatal alá söprögetett szemetet kisöprik, hogy a halott „ne vigyen maga után másikat." Ablakot is nyitnak, nehogy valami rossz maradjon a házban, amikor pedig a koporsót a kocsira teszik, és a gyászolók kimentek az udvarról, összedöntik a ravatalt, hogy a halál ne tudjon visszajönni. A kaput sem szabad becsukni, hogy a halál menekülni tudjon. Régen a legtöbb pusztai temetésen nem volt díszes gyászkocsi, hanem arra a lőcsös kocsira tették a koporsót, amellyel a közönséges munkákat is végezték. Volt, aki meg is hagyta, hogy a kedves kocsiján vigyék majd utolsó útjára. Akármilyen messze volt is a temető, gyalog illett a halottat kísérni. A menetnek meghatározott rendje volt. A halottas kocsi előtt haladt a pap és a kántor, utána közvetlenül a rokonság, a rokoni fokozatok szerint. Őket követték az ismerősök. A halottas menetnek ez az általános képe. Kivételt képez, ha fiatal lány halt meg. Menyasszonynak öltöztették fel, és a temetésre koszorúslányokat és koszorúslegényeket hívtak. A legények közül vőlegényt választanak, és a család után ő megy két koszorúslánnyal, majd őket követi a többi koszorúspár. Ilyen temetés volt 1930 körül M. Emiké temetése is. Az öregek és a gyerekek kedvéért azonban kocsikat is szoktak a menet végére csatlakoztatni. A Pusztán két temető van: a pusztaközponti és a kardoskúti. A kardoskúti a fiatalabb: 1911-ben temetkeztek ode először. Felekezetre való különbség nélkül, vegyesen temetkeznek mindegyikben, ahogy a sor következik, kivételt csak az öngyilkosok képeznek, akiket a szélső sorba temetnek. A temetőbe érve a koporsót a sír mellé teszik, és a koszorúkat is köréje rakják. Koszorút az 1890-es évektől fonnak vagy vásárolnak, előtte virágcsokrokat helyeztek a sírra. A távoli rokonok és ismerősök ma is csak virágot visznek. Meg kell említenünk, hogy a sírgödör formáját illetően elég sok a „padmajos sir," amelyben oldalsó bevésés van, ahova a koporsót beemelik. így később másik halottat is lehet mellé temetni. „A főhelyen az ember van, az asszonyt az oldalsóba temetik." Az is jellegzetes temetési mód volt, hogy az elhalt kisgyereket rátették a szülőre vagy nagyszülőre. Ez főleg a pusztaközponti temetőben volt, ez tipikus vásárhelyi szokás. Ilyen esetben „dupla koporsót" csináltak, ami azt jelenti, hogy a sírban levő koporsóra pallincsot tesznek, hogy a másik alatt ne szakadjon be. Ez a temetkezési mód többféle babonát és hiedelmet alakított ki, melyeket ma is ismernek még a Pusztán, de Kiss Lajos is fölemlegeti a vásárhelyiek temetkezési szokásairól szólva. Úgy tudják, elmúlik a fülfájás, ha régi sír fölbontásakor a koporsóból szeget vesznek ki, és azzal piszkálják meg a fájós fület. Kis forgácsot is szoktak törni vagy bicskával hasítani — titokban — a felbontott sír koporsójából, mert aki azt magánál hordja, nem érheti szerencsétlenség. Amikor a koporsót a sírba eresztették, és a sírt megáldotta a pap,a halott után dobnak még néhány szál virágot, fiatal halott után pedig még szalagokat is, melyeket a halottkísérő „koszorúsok" viseltek. Régen az volt a szokás, hogy közösen temették el a halottat, különösen szegényebb családoknál. A sírásó ugyanis 1 q búzát kért a sírásásért, amit nem tudott mindenki megfizetni. A béresekkel ásattak ilyenkor sírt, többnyire a szomszéd béreseivel, 524